Közélet

Tuzson: a taglemondás ellenére törvényesen tud működni a monetáris tanács

Tuzson: a taglemondás ellenére törvényesen tud működni a monetáris tanács

2016. július 9., szombat
Tuzson: a taglemondás ellenére törvényesen tud működni a monetáris tanács

Törvényesen tud működni a monetáris tanács annak ellenére is, hogy lemondott a testület egyik külső tagja - hangsúlyozta az MTI-nek szombaton Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.

Semmilyen fennakadást nem fog ez jelenteni - jelentette ki. Hozzátette, hogy következő ülésén az Országgyűlés a jegybank elnökének kezdeményezésére új tagot választ a testületbe, így "és akkor a törvényes működés minden szempontból helyre fog állni" a technikailag kezelhető átmeneti állapot után. Emlékeztetett: a napokban bejelentett lemondással nyolctagúra csökkent a testület, ami négy külsős és négy belsős tagot jelent, ugyanakkor a törvényi előírás szerint előbbiek számának meg kell haladnia az utóbbiakét.

Tuzson Bence

megjegyezte, korábban többször, legutóbb 2011-ben, Simor András jegybankelnöksége idején állt elő ilyen helyzet, és "a baloldali megszólalók abban az időben ezt nem kifogásolták".

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter június 30-án jelentette be, hogy a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztosi feladatot eddig ellátó államtitkár,

Németh Lászlóné

nyugdíjba vonul. Helyére kormánybiztosként

Bártfai-Mager Andreát

nevezték ki, aki ezért lemondott monetáris tanácsi tagságáról, amelyet 2011. március 21-étől töltött be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.