Közélet

A Ságvári-gimnáziumról nevezne el buszmegállót a városfejlesztési alpolgármester

A Ságvári-gimnáziumról nevezne el buszmegállót a városfejlesztési alpolgármester

2016. április 19., kedd
A Ságvári-gimnáziumról nevezne el buszmegállót a városfejlesztési alpolgármester
egyutt_tablazas03kf

Nagy Sándor előterjesztéséről a városüzemeltetési bizottság szavaz.

Tavaly szeptemberben összevonták

az egyetem két, korábban Ságváriról elnevezett intézményét, s egyben elhagyták az egykori kommunista politikus nevét. A döntést komoly viták előzték meg, még az

utcán is felvonultak

az elnevezés megtartása mellett kiállók. "Az intézmény az "SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola"

(helyesen: SZTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium - szerk.)

új elnevezést kapta, ami a közvéleményben jelentős felháborodást váltott ki" - utal ezekre előterjesztésében Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, az Együtt önkormányzati képviselője, aki azt szeretné elérni, ha mégis megmaradna Ságvári Endre neve, hasonlóan korábbi akciójához, amikor egy

facsemetét táblázott körbe

párttársával. A városatya azt kéri előterjesztésében, hogy az eddigi SZTK Rendelő megállóhely mostantól a "Ságvári Gimnázium - SZTK" elnevezést viselje. Erre a beadvány szerint azért van szükség, hogy "az átnevezett gimnáziumnak emléket" állítsanak, s egyben tisztelegjenek "az iskola pedagógusainak munkája előtt". A javaslatról következő ülésén dönt a városüzemeltetési bizottság.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.