Közélet

Wolters Kluwer: 1300 új jogszabály született 2015-ben

Wolters Kluwer: 1300 új jogszabály született 2015-ben

2016. január 3., vasárnap
Wolters Kluwer: 1300 új jogszabály született 2015-ben

A Wolters Kluwer összesítése szerint 2015-ben 1300 új jogszabály keletkezett, amely 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban és az utóbbi hat év második legmagasabb adata, egyedül a 2013-as évi csúcsot nem sikerült megdönteni.

A jogtárszolgáltató vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016 első napján 3917 jogszabály lépett hatályba, módosult, vagy helyeződött hatályon kívül, míg tavaly 859 ilyen volt. A 2013-as kiemelkedő mennyiségű, 254 törvény megalkotása után 2014-ben 113 törvény született, tavaly 230 jogszabályt fogadott el az Országgyűlés, ez a második legmagasabb szám az utóbbi hat évben és a korábbi év több mint duplája. Emellett a 2014-es adatokhoz képest 397-ről 493-ra, 23 százalékkal emelkedett a kormányrendeletek száma is a korábbi évvel összehasonlítva. A nyolc minisztérium, valamint a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kabinetiroda összesen 498 rendeletet bocsátott ki, ez 22 százalékkal több mint 2014-ben. A legaktívabb minisztérium a földművelésügyi tárca volt, három híján 100 rendelettel. Kissé lemaradva 83-mal követi a Belügyminisztérium, a dobogó alsó fokán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium áll 79 rendelettel. Észrevehetően, 1436-ról 1684-re nőtt a múlt évben a kormány- és más határozatok száma, az Alkotmánybíróság 2015-ben pontosan annyi határozatot adott ki, mint az előző évben: 36 darabot. Összesítésük szerint 548 köztársasági elnöki határozat jelent meg, 72-vel több, mint 2014-ben, a határozatok legnagyobb része (171 darab) nagykövetek megbízása, kinevezése és felmentése volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.