Közélet

Kövér: kiemelt jelentőségűek az észt-magyar kapcsolatok

Kövér: kiemelt jelentőségűek az észt-magyar kapcsolatok

2015. október 6., kedd
Kövér: kiemelt jelentőségűek az észt-magyar kapcsolatok
Kövér László

A magyar kormány és parlament kiemelt jelentőséget tulajdonít az észt-magyar kapcsolatoknak - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten.

A házelnök az

Eiki Nestorral

, az észt parlament elnökével folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: a kapcsolatok nemcsak azért fontosak, mert a két nép történelmében vannak párhuzamok, hanem mert az EU és a NATO tagjaiként érdekeik most is sok tekintetben megegyeznek. Elsősorban a viszonylag kis államok érdekérvényesítési problémái kötik össze a két országot, és lényeges, hogy támogatni tudják egymást azokban a kérdésekben, amelyekben az álláspontjaik közel esnek egymáshoz - mondta. Minél több térségbeli ország teszi ezt meg az unión belül, minél "kiszámíthatóbb, következetesebb lesz ez a koordinált magatartás az EU régebbi és nagyobb tagállamai számára", annál inkább nő annak az esélye, hogy a saját érdekeiket, amelyeket külön-külön nem lennénk képesek érvényesíteni, együttes erővel mégiscsak "beszámítandóvá" teszik az EU intézményeiben - magyarázta.

Kövér László

kitért arra is, hogy a legaktuálisabb kérdés jelenleg nyilvánvalóan a migráció, Észtország és Magyarország hasonló álláspontot fogalmazott meg a kötelező kvótákkal kapcsolatban. Az Országgyűlés és a kormány minden lehetséges jogi eszközt fel fog használni, hogy az EU igazságszolgáltatási fórumain ezt a döntést megváltoztassa, a határozatot hatályon kívül helyezzék - közölte. Nemcsak a konfliktusos helyzetek kötik össze a két országot, hanem a "békés építkezés, kapcsolatteremtés" is az élet különböző területein - fogalmazott. A házelnök kiemelte a két ország közötti kulturális és gazdasági kapcsolatok jelentőségét, és megjegyezte: az elmúlt években dinamikus fejlődést mutatott a gazdasági együttműködés. Kövér László azt is elmondta, hogy Magyarország támogatja Észtország pályázatát az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagsági helyére, Észtország pedig támogatja Magyarország pályázatát, amelyet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában betöltendő posztra nyújtott be. Arról is beszélt, hogy Magyarország részt vállal a balti államok légtérvédelmében, és ezt nemcsak a NATO tagjaként vállalt kötelezettségei miatt teszi, hanem abból a meggyőződésből is, hogy ezzel tartozik a szövetségeseinek, különösen a Szovjetunió azon volt tagállamainak, amelyek az elmúlt évek fejleményei miatt joggal aggódnak a biztonságuk, szuverenitásuk miatt. Bár az ukrajnai válsággal kapcsolatban a két ország álláspontja között vannak különbségek, az alapvető kérdésekben egyetértenek, és Magyarország határozottan kiáll "Észtország és a balti államok biztonságának szavatolása mellett" - mutatott rá. Eiki Nestor hangsúlyozta: jelentősen megváltozott a világ és Európa ahhoz képest, amikor Magyarország és Észtország az EU és a NATO tagjává vált, ezért a parlamenteknek még szorosabban együtt kell működniük egymással. Látogatása célja ezért ezúttal is a kétoldalú kapcsolatok még hatékonyabbá tétele volt - közölte. Az észt házelnök elmondta: az együttműködés hozzásegít egymás jobb megismeréséhez, és ez lehet az alapja annak, hogy az országok közös sikereket érjenek el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.