Közélet

Bezárt a magyar-szlovák „számlagyár”

Bezárt a magyar-szlovák „számlagyár”

2015. június 2., kedd
Bezárt a magyar-szlovák „számlagyár”

Kiskőrösön működtették azt a számlagyárat, mely magyar és szlovák elkövetők közreműködésével hazai cégeknek nagyüzemben állította ki a fiktív számlákat. A valótlan dokumentumokat felhasználók közel 4 milliárd forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. Az ügyben vádemelést javasolnak a pénzügyi nyomozók.

Két férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely hazai cégek megrendelése alapján, jutalék ellenében nagy mennyiségben készített fiktív számlákat. A valótlan tartalmú számlák, fuvarlevelek és szállítólevelek kiállítására és a pénzek mozgatására egy jól szervezett csapatot építettek maguk köré. Tizenegy magyar és öt szlovák állampolgár állt a számlagyár „alkalmazásában”. Bázisukat egy kiskőrösi irodában alakították ki. A megrendelők igénye szerint magyar cégek nevében belföldi beszerzést igazoló fiktív számlákat állítottak ki, illetve szlovák és cseh cégekre tüntették el az árukészletet – áfamentesen. A valós látszat fenntartása érdekében az áruk ellenértékét bankszámlákon mozgatták, sőt több esetben a termékeket tehergépjárművekkel utaztatták. A számlákat felhasználó harmincöt gazdasági társaság összesen csaknem négymilliárd forinttal csökkentette általános forgalmi adó fizetési kötelezettségét. A pénzügyi nyomozók több mint ötven helyszínen foglalták le a bűncselekmény bizonyítékait. A keletkezett kár megtérülésére ingatlanokat és járműveket zároltak, de több számlabefogadó élt az önkéntes megtérítés lehetőségével. A bűnszervezet két irányítója és tizenhat tagja ellen bűnszervezetben elkövetett adócsalás és más bűncselekmények, míg a számlákat felhasználók ellen adócsalás miatt javasolnak vádemelést. Az ügyben gyanúsítottként szerepel a közelmúltban vádemelési javaslattal megküldött parfümös ügy fő gyanúsítottja is. A gyanú szerint nemcsak parfümmel üzletelt, hanem telefonkereskedéséhez is igénybe vett közösségen belüli értékesítést színlelő számlákat, mellyel több mint hétszázmillió forint általános forgalmi adó megfizetését titkolta el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.