Közélet

Törvényjavaslat az egyetemes gázszolgáltatásról való lemondásról

Törvényjavaslat az egyetemes gázszolgáltatásról való lemondásról

2015. március 16., hétfő
Törvényjavaslat az egyetemes gázszolgáltatásról való lemondásról

A februárban megalakult első nemzeti közműszolgáltatót is segíti a gáztörvény módosítási javaslata azzal, hogy meghatározza, miként lehet felhagyni az egyetemes szolgáltatással, majd a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal miként jelöli ki az új szolgáltatót - mondta Balla György (Fidesz), a törvényjavaslat előterjesztője hétfőn, a parlament gazdasági bizottságának ülésén.

A képviselő kiemelte: az egyetemes szolgáltatásról való lemondás csak lehetőség, de semmiképpen nem kötelező. A gáztörvény eddig is kötelezővé tette ezeknek a szabályoknak a megalkotását, de az mindeddig elmaradt - tette hozzá

Balla György

. Egyetemes gázszolgáltatásnak a lakosság, valamint a limitált fogyasztású egyéb felhasználók kiszolgálása minősül. A képviselő elmondta, hogy a részletszabályok meghatározzák az egyetemes szolgáltatásról való lemondás feltételeit, valamint azt is, hogy a szabályozó hivatal miként köteles kiválasztani a helyébe lépő legolcsóbb szolgáltatót. A törvényjavaslatot a gazdasági bizottság, a kormánypárti tagok igenlő szavazatával tárgysorozatba vette. A

Lukács László György

(Jobbik) képviselőnek a személyi jövedelemadó törvényre tett módosító javaslatát viszont egy tartózkodás mellett vette tárgysorozatba a bizottság. A törvényjavaslat lényege, hogy az ügyvédi irodák tagjai is kaphassanak béren kívüli juttatást. Mint az előterjesztő képviselő elmondta, eddig joghézag volt a törvényben. Úgy vélte, hogy a tárgyalás során tett módosító javaslattal ezt a lehetőséget ki lehet terjeszteni a közjegyzőkre és a végrehajtókra is. Több szocialista képviselő nyújtotta be az Összefogás a fűtött otthonokért alapról szóló törvényjavaslatot, amelyet négy ellenzéki igen, és tíz kormánypárti tartózkodás mellett nem vett tárgysorozatba a bizottság.

Korózs Lajos

, az egyik előterjesztő elmondta, javaslatuk lényege az, hogy az állami közműszolgáltatók az adózott nyereségük felét - kötelezően - az alapba helyeznék, amelyből a közüzemi díjjal elmaradt családokat támogatnák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.