Közélet

Iohannis jó viszonyra törekszik Orbán Viktorral

Iohannis jó viszonyra törekszik Orbán Viktorral

2014. november 30., vasárnap
Iohannis jó viszonyra törekszik Orbán Viktorral

Romániának a többség támogatásának megszerzésére képes, a pártok közötti választóvonalakon átívelő politikára van szüksége - mondta Klaus Iohannis megválasztott román államelnök a német sajtónak adott első interjújában. A szász nemzetiségű politikus a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban arról is beszélt, biztos abban, hogy jó viszonyt tud kialakítani Orbán Viktorral.

"Román állampolgár vagyok, vagyis román" - mondta

Klaus Iohannis

arra a kérdésre, hogy németnek vagy románnak tekinti magát, hozzátéve, hogy a német származású erdélyi szászok népcsoportjához tartozik, és ezt soha nem rejtette véka alá. Ugyanakkor "most, megválasztott román államfőként nagyon románnak érzem magam" - tette hozzá. Megjegyezte, hogy németsége a német nyelvhez és kultúrához köti, nem pedig Németországhoz. Az elnökválasztási kampányban a vetélytársáról,

Victor Ponta

miniszterelnökről megfogalmazott éles bírálatával kapcsolatban elmondta, nem akarta, hogy a küzdelem "hangneme lefelé csússzon", és valójában ő volt az, aki állandó támadásoknak volt kitéve. A választás nyomán kialakult új helyzetben viszont "Románia érdekében beszélnünk kell egymással és együtt kell működnünk", "akkor is, ha nem lehet abból kiindulni, hogy barátok leszünk" - mondta Klaus Iohannis, aki a jobbközép Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltjeként nyerte meg az államfőválasztást. Programjáról szólva kiemelte: "olyan elnök akarok lenni, aki ugyan integrál és összehozza az embereket, de egyben határozott döntőbíró". A korrupció elleni, "már jól működő" küzdelem a prioritási lista elején szerepel, éppen úgy, mint a gazdasági növekedés, az oktatás, az egészségügyi rendszer és az infrastruktúra - sorolta a megválasztott elnök. Hozzátette: a többség támogatásának megszerzésére képes és a pártok közötti választóvonalakon átívelő "tartós" politikára van szükség, "különben jön a következő kormány és mindent visszacsinál". Külpolitikai elképzeléseit vázolva Klaus Iohannis hangsúlyozta: "azt akarom, hogy Románia ne csupán a nyugati közösség tagja maradjon, hanem a jövőben nagyobb szerepet játsszon a térségben". "Románia fontos stabilitási tényezővé válhat" - tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy egyesek az "anti-Orbánt" látják benne, kijelentette: "soha nem láttam magamban egy anti-akármit", és az ilyen elvárásoknak, várakozásoknak nem lesz hatásuk a román-magyar kapcsolatokra. Hangsúlyozta: "biztos vagyok abban, hogy jó viszonyt tudok kialakítani

Orbán Viktorral

". A két uniós tagországot összekötő, közös ügyek többségben vannak az egymástól elválasztó dolgokkal szemben - tette hozzá. Vezetéknevének írásáról az 55 éves politikus azt mondta, hogy családja mindig is J-vel írta a família nevét, de amikor születése után anyakönyvezték, az illetékes hivatalnok megtagadta, hogy J-vel jegyezze be vezetéknevét, és helyette I-t írt, ezen az írásmódon pedig aztán nem változtatott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.