Közélet

Sándor Csikar emlékét őrzi az újszegedi ivókút

Sándor Csikar emlékét őrzi az újszegedi ivókút

2014. szeptember 11., csütörtök
Sándor Csikar emlékét őrzi az újszegedi ivókút
gulacsi_park05_gs

Rózsavölgyi József önkormányzati képviselőnek az újszegedi Gulácsi-parkban tavaly átadott Sándor Csikar-kúttal kettős célja volt. Egyrészt a sportoló fiatalok kényelmét szolgálná azzal, hogy könnyen ivóvízhez juthatnak, másrészt az új nemzedék számára is tovább igyekszik adni a szegedi születésű labdarúgó legendás sporteredményeinek emlékezetét.

A nemrégiben elhunyt

Sándor Csikar

– Sándor Károly – mind a sportszakma, mind a közvélemény szerint a legjelentősebb szegedi futballista volt. Az 1928-ban városunkban született játékos pályafutását a Móravárosi Kinizsiben kezdte, majd 1947-től az MTK-ban folytatta. 1949 és 1964 közt a magyar válogatott tagjaként hetvenöt mérkőzésen huszonhét gól szerzett. Szegeden az elmúlt években Sándor Csikarról nevezték el a

móravárosi műfüves pályát

, valamint az újszegedi

Gulácsi-parkban az ivókutat

. Ez utóbbit az ott élő fiatalok által használt kosárlabdapálya és focipálya között helyezték el. Nem véletlenül. Mint

Rózsavölgyi József

, Marostő és Szőreg városrész önkormányzati képviselője (Fidesz–KDNP) elmondta, ezzel a kúttal egyrészt a sportoló fiatalok kényelmét szeretnék szolgálni azzal, hogy könnyen ivóvízhez juthatnak, másrészt pedig a névválasztással az új nemzedék számára is tovább akarják adni Sándor Csikar legendás sporteredményeinek emlékezetét. „Megrendülve értesültünk Sándor Csikar elhunytáról. Mind a Szőreg Városrészi Részönkormányzat, mind a szőregi és újszegedi sportkedvelő polgárok, mind a magam nevében szeretném kifejezni őszinte együttérzésünket a hozzátartozóknak. A kiváló és sikeres játékos emlékét – itt, az újszegedi Gulácsi-parkban létesített róla elnevezett ivókúttal is – kegyelettel és tisztelettel megőrizzük” – fogalmazott Rózsavölgyi József.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.