Közélet

Hódmezővásárhelyre érkezik a Magyar Értékek Vándortérképe

Hódmezővásárhelyre érkezik a Magyar Értékek Vándortérképe

2014. augusztus 14., csütörtök
Hódmezővásárhelyre érkezik a Magyar Értékek Vándortérképe
pokomandy_zsuzsanna

Hódmezővásárhelyen, a Szent István Király tiszteletére rendezett fesztiválon folytatódik a Csongrád Megyei Önkormányzat rendezvénysorozata.

Augusztus 16-án, szombaton délelőtt 11 órától a Nemzeti Művelődési Intézet jóvoltából bemutatják a Magyar Értékek Vándortérképét és Vándorkódexét.

Magyar Anna

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és

Almási István

polgármester köszönti

Pokomándy Zsuzsanna

hódmezővásárhelyi foltvarrót, akinek munkásságát nemrégiben A Magyar Kézművességért Alapítvány díjazta.

A magyar értékek egyedi őrzői

A Magyar Értékek Vándortérképét és a Magyar Értékek Vándorkódexét az első alkalommal megrendezett Magyar Értékek Napján, 2013. szeptember 14-én mutatták be először a közönségnek a fővárosban, a Szent István Bazilika előtt. A Nemzeti Művelődési Intézet által gondozott szimbólumértékű kódex és a térkép onnan indult országjáró útra. Az elmúlt hónapokban járt már többek között Velemben, Szolnokon, Pápán, Békéscsabán, Jászapátiban, Karcagon, Mesztegnyőn, Kapuváron, Bonyhádon és Pusztaszabolcson. A Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával augusztus 16-án, szombaton megvalósuló eseményen - a többi helyszínhez hasonlóan - a térképen kézlenyomatukat hagyhatják majd azok, akik számára az értékek jelentik a közösség egységének és erejének alapját. A vendégek a térkép pecsételésekor egy sorszámozott emlékkártyát kapnak ajándékba, és a helyszínen elhelyezett kódexbe beírhatják gondolataikat az értékőrzés fontosságáról. Az eseményen délelőtt 11 órától Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke és Almási István polgármester is elhelyezi kézlenyomatát a vándortérképen és a kódexbe is írnak majd.

Komoly szakmai elismerés Pokomándy Zsuzsannának

A „Belső értékek Csongrád megyében” elnevezésű megyejárás 2014. június 20-án indult és szeptember 7-ig tart, annak keretében a Csongrád Megyei Önkormányzat munkatársai felkeresik a megye valamennyi kistérségét (járását), azzal a céllal, hogy elősegítsék a számos, részben még rejtett érték közkinccsé válását. Az eseménysorozat a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, kutatásának, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására kiírt HUNG-2014 B kódszámú pályázat keretében, a Földművelésügyi (korábban Vidékfejlesztési) Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósul meg. A pályázaton a CSMÖ 1,3 millió forintot nyert a projekt lebonyolítására.

A rendezvényen Magyar Anna elnök és Almási István polgármester elismerést ad át Pokomándy Zsuzsanna hódmezővásárhelyi foltvarrónak, akinek Karácsonyi asztali futó című munkáját A Magyar Kézművességért Alapítvány augusztus 7-én a Magyar kézművesség – 2014 és Kézművesség a vendéglátásban címet viselő országos pályázata keretében díjazta. Az AMKA éppen 20 éve foglalkozik a természetes anyagokat felhasználó, a tárgyalkotó népművészetet (azaz a népi kézművességet) és kézműves iparművészetet magába foglaló művészi kézművességgel. Céljuk a kihalófélben lévő szakmák, mesterségek megőrzése és továbbvitele, valamint mai értékeinek bemutatása és népszerűsítése.

Hódmezővásárhely értékei a megyejárás középpontjában

A Csongrád Megyei Önkormányzat által indított „Belső értékek Csongrád megyében” nevet viselő megyejárás keretében az érdeklődők közelebbről is megismerhetik Csongrád megye nemzeti értékeit, amelyek közül eddig 40 nyert felvételt Csongrád Megye Értéktárába. Hódmezővásárhely helyi büszkeségei közül elsőként a híres vásárhelyi szőrhímzés és vásárhelyi kerámia, továbbá a néprajzi írásokból is ismert hódmezővásárhelyi túrós lepény kapott helyet a megyei értékgyűjteményben, amelyeket a Csongrád Megyei Értéktár Bizottság azonnal javasolt a Magyar Értéktárba történő felvételre is. A város kulturális, agrár- és élelmiszergazdasági hagyományait, épített és természeti környezeti és más értékeit ismerve Csongrád Megye Értéktára rövidesen újabb hódmezővásárhelyi értékkel gyarapodik majd. A megyei faházban az értékekből összeállított kis kiállítás, kóstoló, számos kiadvány, prospektus várja a látogatókat. A faház mellett felállítanak egy sátrat is, ahol szakmai beszélgetések keretében teljes körű információval szolgálnak arról, hogyan lehet valami települési, megyei szintű nemzeti érték, mi a kiemelkedő nemzeti érték, mi a hungarikum, valamint mit tartalmaz a vonatkozó törvény és kormányrendelet. Segítenek abban is, hogy a lakosok hogyan tehetnek javaslatot újabb elemek felvételére valamely értéktárba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.