Közélet

Ab: alaptörvény-ellenes az egészségügyi törvény egy bekezdése

Ab: alaptörvény-ellenes az egészségügyi törvény egy bekezdése

2014. július 15., kedd
Ab: alaptörvény-ellenes az egészségügyi törvény egy bekezdése

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az egészségügyi törvény azon bekezdését, amelyben a cselekvőképes ember közokiratban történő vizsgálatok, beavatkozások visszautasíthatóságának egyes részletszabályait rögzítették - közölte az Ab kedden a honlapján.

A testület szerint a rendelkezés azon pontja alaptörvény-ellenes, amely arról szól, hogy a cselekvőképes ember nyilatkozhat arról: cselekvőképtelensége esetén visszautasíthat egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat és ez a nyilatkozat akkor érvényes, ha pszichiáter szakorvos - egy hónapnál nem régebbi - szakvéleményben igazolja, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg. Ezt a nyilatkozatot két évente meg kell újítani. Az Alkotmánybíróság szerint az önrendelkezési jog aránytalan korlátozását jelenti, hogy cselekvőképes embereknek kötelezővé teszi és a közokirat elkészítésének előfeltételéül szabja a pszichiáteri szakvélemény beszerzését a törvény.A bekezdés hatályban maradó szövegének értelmében a "nyilatkozatot a beteg bármikor - cselekvőképességére, illetve alaki kötöttségre tekintet nélkül - visszavonhatja". Az egészségügyi törvény további, ehhez kapcsolódó paragrafusaihoz érkezett panaszt az Ab elutasította.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.