Közélet

GfK: minden negyedik magyarnak van hitele

GfK: minden negyedik magyarnak van hitele

2014. február 27., csütörtök
GfK: minden negyedik magyarnak van hitele

Minden negyedik magyarnak van hitele, ugyanakkor a banki megtakarítás lehetőségével a lakosságnak csupán 11 százaléka élt tavaly Magyarországon - állapította meg a GfK Hungária Piackutató Intézet felmérésében.

A piackutató cég a banki és biztosítási szolgáltatások piacának kelet-közép-európai régióbeli alakulását 2000 óta figyeli, tavalyi, negyedévente elvégzett felméréseinek összegzését kedden juttatta el az MTI-hez. Az utóbbi időszakban sokak szereztek kellemetlen tapasztalatokat hitelvállalásaikkal, az elemzők főleg ennek tudják be, hogy a hitelfelvételt tervezők aránya nagyon alacsony Magyarországon. A megtakarítással rendelkezők köre is folyamatosan szűkült az utóbbi években, azonban a megtakarítók megmaradt csoportja összességében növelni tudta a félretett összeget - mutatott rá Bacher János, a GfK pénzügyi kutatásokért felelős vezetője a közleményben. A felmérés megállapítja: a legtöbb régióbeli országban alacsony a banki megtakarítások hányada, és ehhez képest nagyfokú a lakosság eladósodottsága. A régió országaiban végzett legfrissebb felmérés szerint Csehország, Szlovákia, Németország és Ausztria négyes csoportja élesen elkülönül a többi államtól. Kizárólag ezekre az országokra jellemző ugyanis, hogy a vizsgált, 15 évesnél idősebb korosztály több mint a fele rendelkezik banki megtakarítással. Szintén csak erről a négy országról mondható el, hogy a lakosság lényegesen nagyobb hányadának van megtakarítása, mint hiteltartozása - áll a GfK összegzésében. Rámutatnak: Ausztriában és Németországban több mint háromszor annyian rendelkeznek banki megtakarítással, mint hitellel, Szlovákiában és Csehországban is körülbelül kétszer annyi embernek van megtakarítása, mint banki adóssága. A többi megfigyelt országban ugyanakkor 22 százaléknál is alacsonyabb a banki megtakarítással rendelkezők aránya, miközben figyelmeztetőek a lakossági eladósodottság mutatói. Szlovénia, Macedónia és Horvátország képez egyfajta választóvonalat a tanulmányban elemzett további 9 ország és az élmezőny között: esetükben a megtakarítással és hitellel rendelkezők aránya közel megegyezik, és a teljes lakosság körülbelül 20 százaléka tart valamekkora tartalékot bankbetétben. Magyarország a 9. a rangsorban - derül ki a GfK felméréséből. A GfK a világ egyik legnagyobb piackutató vállalata, amely világszerte több mint 100 országban 13 000 szakértővel dolgozik. A GfK árbevétele 2012-ben elérte az 1,51 milliárd eurót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.