Közélet

Január 1-jétől szigorúbban büntetik a bundázást

Január 1-jétől szigorúbban büntetik a bundázást

2013. december 30., hétfő
Január 1-jétől szigorúbban büntetik a bundázást

Új büntetőjogszabályok lépnek hatályba január 1-jétől, köztük a sporteredmény tiltott befolyásolása, továbbá, hogy lakásmaffiás ügyben a sértett kérheti a korábban általa lakott ingatlan átadását, a szakértőknek pedig 90 napjuk van a szakvélemény elkészítésére büntetőeljárásban. Egy másik új törvényi rendelkezés szerint az erkölcsi bizonyítványban rögzíteni kell, ha valaki gyermekek sérelmére követett el bűncselekményt.

Ha más bűncselekmény, például vesztegetés, vagy csalás nem valósul meg, az új szabályozás szerint akkor is önálló bűncselekmény a bundázás és három, bizonyos esetekben öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A törvény szerint "aki olyan megállapodást köt, aminek következtében valamely sportszövetség versenyrendszerében szervezett vagy a sportszövetség versenynaptárában egyébként szereplő verseny, mérkőzés eredménye nem a versenyszabályzatnak vagy a tisztességes játék elveinek megfelelő módon alakul ki, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el." A lakásmaffiás ügyekben január 1-jétől alkalmazható rendelkezés szerint a sértett bizonyos feltételek mellett ideiglenes intézkedésként kérheti a korábban általa lakott ingatlan kiürítését, ha a feltételezett elkövetők laknak benne, vagy ők engedték át másnak ingyenes használatra. A törvény szerint "ha a zsarolás, a csalás, illetve az uzsora-bűncselekmény elkövetési tárgya olyan, a terhelt által lakott vagy a hozzájárulásával más személy által ingyenesen használt ingatlan, amelyben a bűncselekmény elkövetését megelőzően a magánfél lakott, és a polgári jogi igény az ingatlannal kapcsolatos rendelkezési jogot vagy az ingatlan birtoklásának jogát is érinti, a magánfél indítványában ideiglenes intézkedésként kérheti az ingatlan kiürítését és annak a magánfél birtokába bocsátását." A büntetőeljárások gyorsítását szolgálja, hogy életellenes bűncselekményeknél a szakértői intézeteknek három hónapon belül meg kell hozniuk állásfoglalásukat. Az eljárási törvény eddig nem tartalmazott határidőt a szakvélemény előterjesztésére. Ezt most 60 napban állapították meg, amit egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meg lehet hosszabbítani. Továbbá a szakértőt rendbírsággal kell sújtani, és az okozott költség megfizetésére kell kötelezni, ha a szakvélemény előterjesztésére rendelkezésére álló határidőt önhibájából elmulasztja. A büntetőjogszabályokat érintő törvénycsomag bevezeti a szabálysértési eljárásban a mediációt, az elkövető és a sértett közti közvetítő, békéltető, megegyezést, jóvátételt célzó eljárást, amely a felek önkéntességén alapul. Továbbá új szabálysértési tényállás, ha valaki a kutyáját - a vadász- és a szarvasgomba-kereső kutya kivételével - természeti, védett természeti területen vagy vadászterületen póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja. A törvénycsomag a kényszerintézkedések körében is új szabályokat vezet be például a házi őrizet, illetve nyomkövető alkalmazása, továbbá az előzetes letartóztatás vonatkozásában. Az előzetes időtartamára vonatkozó szigorítások - például egyes súlyos, jobbára élet elleni bűncselekményekkel kapcsolatban a felső határ eltörlése - már novemberben életbe lépett. Egy másik, a gyermekek védelmét célzó törvény szerint január 1-jétől az erkölcsi bizonyítvány jelzi, ha valakit gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt eltiltottak foglalkozásától. Így jobban ellenőrizhető, hogy az ilyen cselekmények elkövetői ne dolgozhassanak olyan munkahelyen, munkakörben, mely gyermekekkel kapcsolatos. A szigorítás értelmében az érintettek nemcsak tanári, nővéri, orvosi vagy nevelői munkától vannak eltiltva, hanem minden olyan tevékenységtől, amely azzal jár, hogy huzamosabb időt tölthetnek gyerekekkel. Szigorítás az is, hogy már nemcsak a szexuális, hanem más bűncselekmények elkövetőit is eltilthatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.