Közélet

Charlie-koncertre tombolt Tápé a vasárnapi zuhé előtt + FOTÓK

Charlie-koncertre tombolt Tápé a vasárnapi zuhé előtt + FOTÓK

2013. június 2., vasárnap
Charlie-koncertre tombolt Tápé a vasárnapi zuhé előtt + FOTÓK
tapei_falunapok15_gs

A nagy sikerű, szép időben lezajló szombati nap után az égiek vasárnap nem hallgatták meg a tápaiak fohászait, 11 óra körül akkora zivatar kerekedett a Búcsú tér fölött, hogy az árusok alig győzték kapkodni a portékájukat. Minden kintre tervezett rendezvényt lefújtak és a művelődési házba költöztettek.

Császiné Pap Katalint

, a Heller Ödön Művelődési Ház művelődésszervezőjét éppen egy sátor alatt találtuk, amint serényen telefonált, intézkedett, és próbálta menteni a menthetőt. Elmondta, a falunapok Búcsú térre tervezett programjai a hirtelen jött eső miatt elmaradnak, az íjász- és kutyabemutatót egy későbbi, nyári időpontban tartják majd meg. Az „Egy gyékényen árulunk” címen futó kézműves-bemutatót és a szálas anyagokból készült termékek vásárát – nyilván szerényebb választékkal – beköltöztetik a művelődési házba. A 15 órától induló programok közül egy sem marad el, hangsúlyozta Császiné Pap Katalin, mindegyiket a művelődési házba költöztetik. A vasárnap este fénypontja a Hungária Tribute Band és Baby Gabi koncertje lesz, amelyet szintén ott tartanak meg.

Szombaton még jó időben tartották meg a Charlie-koncertet...

...vasárnap azonban elmosta az eső a szabadtéri rendezvényeket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.