Közélet

Hungarológiai konferencia Kolozsváron

Hungarológiai konferencia Kolozsváron

2011. augusztus 21., vasárnap
Hungarológiai konferencia Kolozsváron

Hogyan válaszolnak az egyre globalizálódó világ kihívásaira a magyar közösségek, mi történik a helyi identitástudattal? Ezekre a kérdésekre is keresik a választ hétfőtől Kolozsváron, a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson. A konferenciát Schmitt Pál államfő nyitja meg.

Pozsony Ferenc

, a szervezőbizottság elnöke, egyetemi tanár szerint a Nyelv és kultúra a változó régióban címmel megrendezendő hatnapos kongresszus kiváló alkalom arra, hogy az erdélyi magyar tudományosság megmutassa magát a világnak - írja a Krónika című kolozsvári napilap pénteki számában. A hétfői megnyitót, a plenáris előadásokat és az első közgyűlést a Kolozsvári Magyar Operában tartják meg. A rendezvénysorozat egyik napja Marosvásárhelyen zajlik majd, ahol a résztvevők a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem vendégei lesznek. A kongresszus szervezői mintegy hatszáz előadó és kísérőik részvételére számítanak a világ minden tájáról, ugyanakkor minden érdeklődőt várnak az előadásokra. Az eseménysorozat köszöntőbeszédét a konferencia fővédnöke, Schmitt Pál köztársasági elnök mondja el, majd felolvassák

Traian Basescu

román államfő üzenetét. A hungarológiai kongresszusokat 1981 óta ötévente tartják. Korábban Bécs, Szeged, Róma-Nápoly, a finnországi Jyvaskyla, legutóbb pedig Debrecen adott otthont a rendezvénysorozatnak. (MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.