Közélet

Augusztus 15-étől kérhető az árfolyamgát

Augusztus 15-étől kérhető az árfolyamgát

2011. augusztus 2., kedd
Augusztus 15-étől kérhető az árfolyamgát

A kormány arra bíztatja az érintett lakáshiteleseket, hogy minél többen éljenek az árfolyamgát lehetőségével augusztus 15-e után, az LMP szerint azonban ennek bevezetése a lehető legrosszabb megoldás. Az MSZP szerint a svájci frankban felvett hitelek szerződéseinek újratárgyalása jelentheti a megoldást a bajba került devizahitelesek megsegítésére, míg a Jobbik úgy látja: jelentős forrásokat kellene biztosítania a Nemzeti Eszközkezelő felállítására.

A svájci deviza kedden ismét rekordszintre erősödött a forinttal szemben; délelőtt már 245 forintot is fizettek a svájci frankért.

Szijjártó Péter

, a miniszterelnök szóvivője szerint a mostani helyzet világosan mutatja, milyen fontos, hogy augusztus 15-től minél többen éljenek az árfolyamgát lehetőségével, hiszen a kormány és a bankszövetség között létrejött megállapodás értelmében a devizahiteles családok 180 forintos árfolyamon rögzíthetik a svájci frank alapú hiteleiket. Arra mutatott rá, hogy az árfolyamgát révén a családok terhei kiszámíthatóak és alacsonyabbak lesznek. Nem igaz az a kritika, hogy a gyűjtőszámlán felhalmozódó összeget kiszámíthatatlan módon fizetik majd ki - jegyezte meg, rámutatva: a szabályozás értelmében az árfolyamgát időszakának 2014 végi lejárta után a törlesztőrészlet legfeljebb 15 százalékkal lehet magasabb, mint az árfolyamgát időszakában. A szóvivő szerint a "felfokozott nemzetközi gazdasági hangulat" is azt bizonyítja, mekkora hiba volt az előző kormányok részéről arra ösztönözni a családokat, hogy devizában adósodjanak el.

Az ellenzék más utat javasol

Az MSZP szerint azonban továbbra is a svájci frankban felvett hitelek szerződéseinek újratárgyalása jelentheti a megoldást a bajba került devizahitelesek megsegítésére.

Szanyi Tibor

, az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta: a szerződések újratárgyalását az Európai Unióban ismert, úgynevezett termékfelelősségi elv teheti lehetővé, ez alapján ugyanis a bankok nem háríthatnák át teljes mértékben az árfolyamból eredő kockázatokat. A szocialista párt úgy gondolja, hogy a szerződések módosítása visszamenőleges hatállyal is lehetséges, a kontraktusok megkötésekor fennálló feltételek érvényesítése érdekében - fűzte hozzá. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a "Fidesz által kitalált kötött árfolyam csak a probléma elnyújtását jelenti", hiszen aki eddig nem tudta fizetni törlesztőrészleteit, az várhatóan a jövőben sem lesz erre képes. Az LMP képviselője,

Vágó Gábor

a devizahitelesek megsegítésére tett kormányzati lépések kapcsán az árfolyamgát bevezetését a lehető legrosszabb megoldásnak nevezte. Emlékeztetett tavasszal nyilvánosságra hozott koncepciójukra, amely szerint olyan ingatlanalapot hoznának létre, amelyben a bankok nagyobb kockázatot és több terhet viselnének. Emellett rövid távú megoldásként bevezetnék a magáncsőd intézményét. A Jobbik szerint a kormánynak minél hamarabb jelentős költségvetési forrásokat kellene biztosítania a Nemzeti Eszközkezelő felállítására, mert ezzel lehetne megmenteni a devizahitelesek tömegét a csődtől.

Volner János

frakcióvezető-helyettes leszögezte: a túl magas árfolyamok nem csak a devizahiteleseket érintik majd, ez "az egész ingatlanszektort viszi magával" és ezen keresztül az egész társadalom vállát nyomja. Az árfolyamrögzítés kormány által biztosított lehetőségével kapcsolatban Volner János elmondta: ez csak egy kis rétegen segíthet, de azon is csak átmenetileg és nem lehet tudni, hogy mi lesz a rögzítés lejárta után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.