Közélet

Jóváhagyták az EU-tagországok a zöldségtermelőknek szánt gyorssegélyt

Jóváhagyták az EU-tagországok a zöldségtermelőknek szánt gyorssegélyt

2011. június 14., kedd
Jóváhagyták az EU-tagországok a zöldségtermelőknek szánt gyorssegélyt

Jóváhagyta kedden az európai uniós tagországok szakértőiből álló egyik mezőgazdasági bizottság azt a 210 millió eurós gyorssegélyt, amelynek révén a zöldségtermelők mintegy felerészben kártérítéshez juthatnak a németországi hasmenésjárvány kezdete óta kiesett bevételeikért.

Ezt

Dacian Ciolos

, az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse jelentette be Brüsszelben, közleményben. Egyben azt is megerősítette, hogy a támogatás az eladatlan uborka-, paradicsom-, saláta-, paprika- és cukkini mennyiségek után jár, legfeljebb a júniusban szokásos piaci érték 50 százalékos szintjéig. Ezt megelőzően azonban a tagországoknak pontos kimutatást kell készíteniük a szóban forgó árumennyiségről. További intézkedés, hogy a termelői szervezetek is nagyobb rugalmasságot kapnak a termelők kártérítésében. Ennek köszönhetően azok a gazdák, akik tagjai valamely termelői szervezetnek, több mint kétharmados kártalanítást is elérhetnek. Ciolos egyúttal megkönnyebbülését fejezte ki, hogy sikerült azonosítani a hasmenésjárvány forrását, és így a fogyasztók ismét teljes bizalommal lehetnek a friss zöldségek iránt. Derűlátónak mondta magát abban, hogy a fogyasztás szintje most már gyorsan helyreáll. Brüsszeli közlések szerint ugyanakkor a döntés korántsem volt egyhangú. Négy ország ugyanis ellene szavazott, köztük Franciaország és Spanyolország, amelyek elejétől fogva teljes, száz százalékos kártérítés mellett kardoskodtak. További nyolc ország pedig - köztük számos közép- vagy kelet-európai - tartózkodott a voksolásnál. Az EU elnökségét betöltő Magyarországot a brüsszeli források a javaslat támogatói között említik. Bizonyos, hogy a gazdák kára jócskán meghaladja azt a mértéket, amelyet az uniós központi költségvetésből most elhatározott gyorssegély finanszírozni képes. Csak a spanyol termelők heti 220 millió euró körülire teszik a kárt - igaz, a németországi járvány okozójaként először, tévesen, a spanyol uborkát említették meg Németországban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.