Közélet

BKV-ügy - Megszüntették Sziebert György házi őrizetét

BKV-ügy - Megszüntették Sziebert György házi őrizetét

2011. március 11., péntek
BKV-ügy - Megszüntették Sziebert György házi őrizetét

Megszüntette a BKV-ügy egyik szálában érintett Sziebert György volt BKV-s jogi igazgató házi őrizetét pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB), amely lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el; a végzés jogerős.

A Fővárosi Bíróság közleménye szerint a BKKB a végzésében megállapította, hogy "a kényszerintézkedés különös indoka továbbra is fennáll, a gyanúsított terhére rótt bűncselekmények számára, jellegére, kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel továbbra is alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsított megszökne, elrejtőzne mozgási szabadsága teljes visszanyerése esetén" - olvasható a közleményben. A gyanúsítottnak az eljárás során tanúsított eddigi magatartása és a büntetőeljárás jelenlegi állása alapján vele szemben már a lakhelyelhagyási tilalom alkalmazása is elegendő - írták. A vesztegetési ügy - amelyben

Sziebert György

érintett - tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György. Az üggyel összefüggésben

Rényi-Vámos Krisztinát

, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettejüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Rényi-Vámos Krisztina előzetes letartóztatását június 8-án megszüntették, majd házi őrizetet, december 2-án pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

Fuzik Zsoltot

, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Fuzik Zsoltot a BKKB május 12-én házi őrizetbe helyezte, majd ezt az intézkedést július 21-én megszüntették és vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.