Közélet

Változatlanul ömlik a vörös lé Kolontáron

Változatlanul ömlik a vörös lé Kolontáron

2011. február 5., szombat
Változatlanul ömlik a vörös lé Kolontáron

Meghalt és halott is marad a Torna patak Kolontár után – írta a Népszava helybéliekre hivatkozva, akik nem értik, miképpen szennyezheti büntetlenül az élővizet az állami irányítás alá vont Magyar Alumínium Zrt. A tavaly október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa után is folyamatosan ömlik a Torna patakba a Mal Zrt. tározóiból a lúgos, mérgező folyadék. A napilap munkatársai Kolontár határában tapasztalták, és rejtett kamerás felvételeken rögzítették, hogy a veszélyes anyag és a közömbösítésére alkalmazott vegyszerek mérgezik a környezetet.

A napilap riportja szerint csőrendszereken keresztül, hatalmas habot verve folyik egy árokba a vörös lé. A lap munkatársai négy ilyen csővezetéket láttak. Két kisebb átmérőjű folyamatosan üzemelt, de a helybéliek szerint éjszakánként a jóval nagyobb csövön is folyik a maró lé egy ideiglenes árokba. A tározók mellett hatalmas tartályokból, műanyag csöveken át folyamatosan savat adagolnak a zavaros vegyülethez. A savazott lúg ezt követően egy átfolyón jut arra a területre, ahol markológéppel gipszet adagolnak hozzá, majd az így előállított oldat egyenesen a Tornába folyik. A rendőrség mindeddig nem indított eljárást természetkárosítás miatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.