Közélet

BKV-ügy: Meghosszabbították Sziebert György előzetes letartóztatását

BKV-ügy: Meghosszabbították Sziebert György előzetes letartóztatását

2010. szeptember 7., kedd
BKV-ügy: Meghosszabbították Sziebert György előzetes letartóztatását

A Budai Központi Kerületi Bíróság meghosszabbította Sziebert György, a BKV volt jogi igazgatójának előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság határozatáig, de legkésőbb december 7-ig.

A Fővárosi Bíróság tájékoztatása szerint a végzés nem jogerős, mivel azzal szemben fellebbezést jelentett be

Sz. György

és védője. A bíróság azért rendelte el az előzetes letartóztatás meghosszabbítását, mert tartani lehet attól, hogy szökést, elrejtőzést kísérelne meg a gyanúsított, vagy a tanúk befolyásolásával nehezítené meg az eljárást. A BKV volt jogi igazgatóját 2009. december 7-én helyezték előzetes letartóztatásba, miután a rendőrség egy óbudai mélygarázsban december 4-én elfogta. A rendőrség december 4-én házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában és először egy informatikai szerződést kerestek. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a mélygarázsban Sziebert György. Az üggyel összefüggésben

Rényi-Vámos Krisztinát,

a Budapest Airport Zrt. jogi vezetőjét, Sziebert Györgyöt, valamint

Fuzik Zsoltot

, a BKV volt informatikai igazgatóját is letartóztatták. Rényi-Vámos Krisztinát és Sziebert Györgyöt bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel, Fuzik Zsoltot gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Rényi-Vámos Krisztina előzetes letartóztatását június 8-án megszüntették és házi őrizetet rendeltek el. Fuzik Zsoltot, a BKV korábbi informatikai igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben, Szegeden fogták el és vették őrizetbe február 3-án, majd a Budai Központi Kerületi Bíróság február 5-én rendelte el előzetes letartóztatását. A volt vezetőt gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Fuzik Zsoltot a BKKB május 12-én házi őrizetbe helyezte, majd július 21-én ezt megszüntette és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.