Hírzóna

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! című filmet

New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! című  filmet

2024. április 16., kedd
New Yorkban is telt ház előtt mutatták be a Most vagy soha! című  filmet

Telt ház mellett mutatták be New Yorkban, a Lincoln Center kulturális központban a Most vagy soha! című magyar történelmi kalandfilmet hétfőn, egy nappal a Los Angeles-i, szintén telt házas, sikeres amerikai premiert követően.

 

Az Egyesült Államok keleti partján tartott bemutatón is részt vett Lóth Balázs rendező, valamint Mosolygó Sára színésznő, aki az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó mozifilmben Szendrey Júliát alakítja, és jelen volt Fülöp Péter producer is. A premiert követően Mosolygó Sára azt emelte ki, hogy a filmet az Egyesült Államokban is nagy szeretettel fogadta a közönség, és kíváncsian várta a bemutatót. Megjegyezte, hogy nagyon sokan kérdezik tőle, hogy a kaszkadőrjelenetekben is maga alakította-e a szerepét, amire az a válasz, hogy a többségét igen - írja a Magyar Nemzet.

Lóth Balázs rendező arról beszélt, hogy személyesen is sokat jelent számára a New York-i vetítés, hiszen majd 25 évvel ezelőtt a New York Film Academyn szerzett diplomát, és az intézmény több diákja is meghívást kapott a premierre. 

Az alkotó hozzátette, hogy a film a világon minden közönség számára érthető, mert nemzetközi filmnyelven fogalmazták meg, stílusa pedig kicsit emlékeztet az amerikai filmekére.

"A bemutatónak helyet adó Lincoln Center az egyik legrangosabb művészeti létesítményként ismert, ahol magyar film ilyen fogadtatásban még nem részesült" – tette hozzá Lóth Balázs. A New York-i filmbemutatót a New York-i Liszt Intézet szervezésében, a Nemzeti Filmintézet támogatásával tartották.

Palotai Csenge, a Liszt Intézet igazgatója arról számolt be, hogy szeretnék 

az Egyesült Államok minél több városába és minél több fiatalhoz eljuttatni a Most vagy soha! című alkotást, 

így többek között San Franciscóban, Bostonban és Austinban is vetítenék, valamint tárgyalások folynak arról, hogy Kanadában – Torontóban – szintén bemutassák.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.