Hírzóna

Lezárult a foglalkoztatást segítő program Szegeden

Lezárult a foglalkoztatást segítő program Szegeden

Márton Andrea
2023. november 14., kedd
Lezárult a foglalkoztatást segítő program Szegeden

Több mint ezerkétszáz ember elhelyezkedését segítette az az uniós támogatással megvalósult program, amely novemberben zárult le Szegeden. A pályázati forrás lehetővé tette a város számára, hogy segítse több informatikai vállalkozás helyi fejlesztési központjának megnyitását is - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
 

A közlemény szerint 2019 és 2023 között 1,855 milliárd forint európai uniós és hazai forrás állt rendelkezésre arra, hogy Szeged foglalkoztatottsága javuljon, valamint új befektetők és szektorok letelepedését segítsék elő a településen.


A kezdeményezés alacsony iskolai végzettségűek, 25 év alatti fiatalok vagy 30 év alatti pályakezdő álláskeresők, 50 év felettiek, GYED-ről, GYES-ről, ápolási díjról visszatérők, vagy legalább egy gyermeket egyedül nevelő felnőttek, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők, tartós munkanélküliséggel veszélyeztetettek, megváltozott munkaképességűek, a roma nemzetiséghez tartozók, a közfoglalkoztatásból a nyílt munkaerőpiacra visszavezethetők, inaktívak elhelyezkedését segítette.


Az érintettek elhelyezkedést segítő, a munkaerőpiaci szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos támogatásokat kaptak, megkönnyítették önfoglalkoztatóvá válásukat, illetve az elhelyezkedésüket lehetővé tevő képzéseken való részvételüket.


A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal október végéig 1582 álláskeresőt vont be a projektbe. Közülük 1224-en a foglalkoztatási paktumok keretében álláshoz jutottak és hat hónapig folyamatosan foglalkoztatottak voltak. A program keretében álláshoz jutók közül a programból való kilépést követő 180. napon 1105-en rendelkeztek állással.


A pályázati forrás lehetőséget biztosított a szegedi önkormányzat számára a befektetésösztönzési tevékenység fejlesztésére. Ennek eredményeként segítették a Lufthansa Systems, az Envision Pharma, a Cosmo Consult, az HTEC Group, a Thyssenkrupp Automotive Technology, valamint a Continental Autonomous Mobility Hungary szegedi fejlesztési központjának megnyitását, valamint egy százfős konferenciát szerveztek az üzleti szolgáltatóközpontokról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.