Labdarúgás: kikapott az NB I bajnokától a Szeged-Grosics


A Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő Budapest Honvéd magabiztosan győzte le a Szeged 2011-Grosics Akadémiát a Bozsik Stadionban.
A Hapoel Beer-Sheva elleni Bajnokok Ligája selejtezőre készülő fővárosiak
Eppel Márton
góljával szerezték meg a vezetést az első félidőben,
Tömösvári
remekül tálalt az NB I előző szezonjának gólkirálya elé. Az első 45 perc nem is hozott több gólt. Az ötvenedik percben
Lanzafame
szabadrúgása után
Lovric
növelte a hazaiak előnyét. Kilenc perccel később
Povázsai Zsolt
révén szépíteni tudott
Supka Attila
együttese, ám a 63. percben Lanzafame gólpasszából Eppel duplázta meg góljai számát. A 4-1-s végeredményt a 67. percben a csereként beálló Bobál Gergely állította be. A Szeged-Grosics szerdára tervezte a következő felkészülési mérkőzését, ám az ellenfél ezt visszamondta, így még kérdéses, hogy hét közben is játszik-e a csapat, ami biztos, hogy jövő szombaton, július nyolcadikán újabb NB I-es együttessel csap össze Supka Attila legénysége, méghozzá a vezetőedző korábbi csapata, a Debreceni VSC lesz az ellenfél.
Felkészülési mérkőzés
Budapest Honvéd FC – Szeged 2011-Grosics Akadémia 4-1 (1-0)
Budapest, Bozsik Stadion.
Budapest Honvéd:
Gróf - King, Lovric, Baráth, Laczkó, Kamber, Tömösvári, Vernes, Holender, Lanzafame, Eppel.
Vezetőedző:
Erik van der Meer.
Szeged-Grosics:
Szántai - Achim, Farkas, Causic, Horváth, Szekszárdi, Nicorec, Coraian, Molnár, Kuznyecov, Zabari.
Vezetőedző:
Supka Attila.
Gól:
Eppel (21', 63'), Lovric (50'), Bobál (67') ill. Povázsai (59'). Supka Attila:
"Az első felkészülési mérkőzésünket játszottuk, ennek megfelelően kicsit érződött a játékosokon a fáradtság, de az első félidőben mutatott játékunkban láttam biztató jeleket, de sajnos egy ki nem kényszerített hibából megszerezte a vezetést a Honvéd. A második félidő már teljesen máshogy alakult, több próbajátékosnak is lehetőséget adtam, így nem volt jó a csapatösszhang, de ebből nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni. Azon dolgozunk, hogy a következő mérkőzésen jobb teljesítményt nyújtsunk és 90 percen keresztül tudjunk jól futballozni."