Kézilabda: a bajnoki címet követően új kihívás vár Csapó Erikára

2014 nyarán érkezett Szegedre a játékosként 128-szoros válogatott Törökné Csapó Erika: a Szeged KKSE-nél utánpótlás szakmai igazgatóként dolgozó szakember második évében aranyérmet ünnepelhetett a juniorokkal, a serdülő csapattal pedig az országos döntőben a szakma legnívósabb műhelyeinek csapatával mérettetheti meg együttesét. A következő szezonban azonban már nem a dorozsmai klubnál, hanem a városi riválisnál dolgozik, a szakemberrel a szezon végeztével beszélgettünk.

A hatodik helyen zárta az előző, NB I-ben töltött idényét az SZKKSE junior együttese. Az osztályváltás után továbbra is

Törökné Csapó Erika

vezetésével készülő gárda idén viszont mindenkinél jobb volt a másodosztály keleti csoportjának mezőnyében: a Szeged KKSE juniorjai huszonhat mérkőzésükből 22-t győzelemmel, hármat döntetlennel zártak, valamint csupán egyet vesztettek el, így 47 szerzett pontjukkal megszerezték a bajnoki címet. A klubhoz 2014 nyarán érkezett korábbi válogatott klasszissal, Törökné Csapó Erikával készítettünk interjút a klub sikerének kapcsán.

- A tavaly az NB I-ben megszerzett hatodik helyet követően mennyire számítottak arra, hogy idén meghatározó együttese lehetnek a másodosztály keleti csoportjának? Korábbi interjúban úgy fogalmazott, ennek a csapatnak az idei lehet az optimális szezonja, hiszen nagyon fiatal játékosok alkották a junior együttest tavaly.

- Mindenféleképpen számítottunk erre, hiszen tavaly az NB I alatt játszottuk az ifjúsági és a junior bajnokságot, hamar kiderült, hogy meglepetés-csapatként végezhetünk. Sajnos egy évre szólt a mandátumunk az NB I-ben, de az ifjúsági bajnokságban a Győrrel azonos pontszámmal végeztünk az ötödik helyen, erre mindenki felkapta a fejét. A lányok ezáltal motiváltak lettek, nem volt velük gond az első perctől kezdve. Azt tudtam, hogy ezzel nem lesz probléma, dolgozni fognak a célért kőkeményen, és lépésről-lépésre haladtunk a cél felé. Valahol ez így volt bekalkulálva. Az utánpótlásban fontos, hogy az edző-játékos-szülő háromszög is jól működjön, ezt sikerült nálunk megoldani, hiszen például a szülők készíttettek bajnokcsapatos pólót számunkra, és még tervezünk egy közös ünneplést is a lányok szüleivel.

- Mi volt a legfőbb különbség, amivel ki tudtak emelkedni a mezőny többi tagjától, amiben magasabb szintet tudtak képviselni, mint riválisaik?

- Gyorsaságban és dinamikában, valamint technikai képességekben sikerült a többiek fölé nőni. Azt is látni kell akkor, hogy a mi csapatunk nem is junior, hanem inkább ifjúsági és serdülő korosztályból áll. Itt kortól függetlenül a tehetségesebb gyerekek kaptak nagyobb terhelést, őket versenyeztettük, ez egy tudatos kiválasztásnak a végeredménye. Én nagyon hamar válogatott játékos voltam, 18 évesen már válogatott kerettag és NB I-es játékos voltam. Hiszem és vallom is, hogy a minőségi munkának megvan az eredménye. Nagyon komolyan veszik a lányok a kézilabdát, ez nagyon hamar körvonalazódott, hogy itt össze fog állni a történet. Sosem dőlök hátra, hiszen az ördög nem alszik, de bíztam a lányokban, többek között ez is sikerre vezetett minket.

- Csapatépítés terén miben sikerült előrébb lépniük az eltelt egy év alatt? Mennyiben különbözött az élvonalban, valamint az NB I/B-ben végzett munka? Miként viszonyultak a lányok a munkához?

- Én nem NB I-es, vagy NB I/B-s játékosokat, hanem kézilabdásokat nevelek, akik ha tovább tudnak lépni, akkor az adott bajnokságban, ahová a tudásuk predesztinálja őket, a legmagasabb szinten tudják képviselni a kézilabdát. Nem teszek különbséget az által, hogy tavaly az élvonalban játszottunk, most meg az NB I/B-be, a korosztályos képzést ugyanúgy megkapják, folytattuk azt a munkát, amit tavaly csináltunk, amihez hozzátettük azt az erőfejlesztést, technikai és taktikai elemeket, amit az ő korosztályuk megkövetel. Itt van a titok nyitja a többi csapattal ellentétben. Ezek a lányok edzenek ötöt, hatot, hetet, attól függ, mennyi fért bele. Ha arról van szó, minden családi és iskolai program a háttérbe szorul, mert ők kézilabdások akarnak lenni, ilyen értelemben könnyű a dolgom. Első körben példamutatónak és hitelesnek kell lenni edzőként, én hiába végeztetném el a munkát velük, ha ennek nem lenne eredménye. Mivel ez megvan, így nem érzik magukat becsapva, ezért szívesen tesznek is ezért. Utálom azt a szót, hogy áldozatot hoznak, mert ez számukra nem áldozat: ha valaki sportoló akar lenni, akkor ez számára nem áldozat, hanem egy megtérülő befektetés.

- Korábban azt is említette: fontos lenne, hogy Szegeden létesüljön egy olyan régiós központ, ami össze tudja fogni a kézilabdás társadalmat, ennek segítségével pedig erősödhetne a dél-keleti régiós kézilabda-élete. Ezzel kapcsolatban mit sikerült megvalósítani, hogyan áll ez a projekt?

- Nem mondtam le a terveimről, ha már eljöttem Szegedre, feltett szándékom, hogy női szinten is minőségi kézilabdát képviseljünk. Bizonyos értelemben egymagam én ehhez kevés vagyok, annak már híre ment, hogy aki ide jön és velünk dolgozik, annak ilyen és ehhez hasonló eredményekben lehet része. Szívesen jönnek a gyerekek hozzánk, de azért nagyon sokat kell tenni, hogy ez a jövőben jól működjön. Természetesen kellenek a példaképek, nálunk most vannak deficitek a felnőttcsapatot illetően, és bár nem az eredményesség a legfontosabb utánpótlás-szinten, de a serdülő kortól kezdve már kell a megmérettetés. Ha jó szakmai munka folyik, tudatos korosztályos képzés folyik, akkor jönnek is az eredmények, akkor ez nem egy kierőszakolt történet, hanem a munka eredménye lesz.

- A junior korosztállyal elért siker mellett a serdülő csapattal is egy komoly feladat vár Önökre: köszönhetően annak, hogy csoportjukban az élen végeztek, készülhetnek az országos döntőre, ahol a NEKA-val, a Ferencvárossal és a Győrrel játszanak mérkőzéseket.

- Ez az a korosztály, aki már meg is akarja mutatni magát. A magyar kézilabdában nagyon fiatalon be lehet kerülni az NB-s klubokba, ezt preferálja is a szövetség. Nekünk ez volt a célkitűzésünk, hogy bejussunk az országos döntőbe, azzal tisztában vagyunk, hogy a dunántúli régió erősebb nálunk. Az ötödik helytől lefelé lévő helyek vannak belőve, halálcsoportba kerültünk, de a gyerekek mindent meg fognak tenni. Megmondtam a lányoknak, a legjobbak között akartak lenni, most meg is kapták ezt. Nagyon kemény dió lesz ez nekünk, de ez nagyon fontos, hogy hogyan kommunikálja le az edző a szülők és a gyerekek felé ezt a dolgot. Innentől kezdve örülünk minden eredménynek, amit elérünk. Sokkal több ilyen meccsre lenne szükségünk, mint amiket az országos döntőben fogunk játszani. A régióközpont szempontjából is fontos lenne ez, hiszen Kelet-Magyarországon csak két NB I-es klub van, a DVSC és a Békéscsaba. Ebből kifolyólag itt nem tudunk olyan minőségi versenyeztetést biztosítani a gyerekeknek, ami a tényleges fejlődésüket segítené. Ezért kell itt sokkal több szempontot figyelembe venni, sokkal kreatívabban kell dolgozni, hogy hasonló eredményeket el lehessen érni és itt tudjuk tartani a gyerekeket. Ez lenne az elsődleges dolog ebben a régióban, mert a tehetségeink most elindulnak a szélrózsa minden irányába. Muszáj megérteni őket, de nem támogatom ezt, mert ennek ugyanannyi hátránya van, mint előnye. Bizonyos kor alatt a gyereknek a saját otthonában, a saját ágyában, édesanyja mellett a helye, de sokan másképp döntenek. Ezek a gyerekek csúcsterhelést kapnak, e mellett az iskolában is teljesíteniük kell, így nagy fokú fáradtság és fásultság is előtörhet rajtuk, az esetleges sérülések miatt pszichésen sem bírhatják a dolgot. Ezért kell a minőségi szakmai munkát is biztosítani itt Csongrád megyében is, vagy régiós szinten is, hogy ezek a gyerekek itt maradhassanak. Amikor már abban a korban vannak, amikor mi már nem tudunk nekik többet adni, de már felkészültek arra, hogy kirepüljenek, akkor menjenek nyugodtan, de addig ne.

- Hogyan látja a női kézilabdázás, vagy komplexebben a sportág utánpótlásának helyzetét? A férfi válogatott esetében éles kritikák érkeztek az utánpótlás kapcsán, mi szerint túl sok a légiós, több lehetőséget kellene biztosítani a fiataloknak az élvonalban.

- Megoszlanak a vélemények, azt gondolom, a TAO amekkora áldás az életünkben, bizonyos értelemben akkora hátrány is. Sok olyan csapat van, amelyik csak a TAO miatt kreálódott, amikor pedig ellenük játszol egy 54-0-s eredményt 50 perc alatt, az elgondolkodtató. A TAO által sok olyan edző került az utánpótlásba, aki nem elhivatottan űzi ezt. Kellene egy egységes utánpótlás-képzés, sokkal több segítséget kellene kapnunk nekünk, utánpótlás-edzőknek, mert bár a legjobb tudásunk szerint műveljük ezt, de azt gondolom, mindenkinek jó, ha van egy mentora. A magyar bajnokságban is végre limitálták a külföldiek számát, sok esetben e miatt nem fért be a tehetséges gyerek, vagy az edző a kőkemény elvárások miatt nem nyúlt hozzájuk. Hiába van a képzés az edzésen, ha ezt nem tudja a fiatal tehetség átadni a pályán, így nem fejlődik rendesen. Vannak erre irányuló törekvések a szövetségben, én bízok abban, hogy ez sikerrel fog járni. Sokan mondják, hogy kevés a gyerek, én ezzel nem értek egyet: volt egy időszak, amikor sok inger érte a gyerekeket, de ez a helyére került, áramlanak vissza a gyerekek, szívesen sportolnak, a kézilabda pedig egy látványsport, csak jól kell sáfárkodnia az edzőknek.

Új szelek fújnak jövőre

- Miként alakul a folytatás? Bár az utánpótlásban nem mindig az eredményesség a legfontosabb, de nem mellékes, hogy merre vezet a junior bajnokcsapat tagjainak útja a következő idényben.

- Az NB I/B felnőttjében fognak játszani a lányok, ez egy komoly mérföldkő lesz az életükben. Ők egy olyan társaság, akik bírni fogják majd ezt, kíváncsian és izgatottan várom ezt a történetet. A legtöbben átigazolunk a KSZSE-be, a juniorok mellett a serdülők nagy része is, ők fogják a felnőtt csapat gerincét adni. Azt szeretném, hogy harmonikus és kiegyensúlyozott kapcsolat legyen a két klub között, hiszen egy a célunk, a kézilabda, valamint ezen gyerekek kinevelése, ebben az évben is voltak már meccsek, ahol hasznosan tudtak játszani a felnőttek között. A példamutató munkában hiszek, én mindent megteszek azért, hogy rendben legyenek a dolgok. Lehet, hogy részfeladatokat kaptak volna jövőre a felnőtt csapatban a juniorok, de 40 perc helyett jóval kevesebbet töltött volna a pályán. Ezért született ez a döntés. Fontos kihangsúlyoznom, hogy nem én vittem át a gyerekeket, ők vittek át engem. Nekünk az volt a lényeg, hogy azt a munkát, amit elkezdtünk, folytatni tudjuk, a lányok számára fontos volt, hogy velem dolgozhassanak tovább”

- Ez egy új kihívás lesz az Ön számára is, hiszen eddig még nem dolgozott felnőttek között, a következő idényt viszont egy felnőttcsapat kispadján fogja tölteni. Milyen várakozásokkal tekint az új szezonra?

- Nem félek ettől, az ember belenő, lehet, hogy tíz évvel ez előtt ezt nem vállaltam volna el, ez nekem is egy kaland lesz, hiszen felnőttekkel is együtt kell majd dolgozzak, amit eddig nem csináltam. Mindent megteszünk azért, hogy ugyanilyen sikeres évet zárjunk, ami nem feltétlen tabella-függő lesz, hanem a fejlődésük lesz majd a mérvadó. Nagyon megtisztelő feladat, óriási kihívás is, sokáig gondolkodtam rajta, hogy hogyan legyen tovább. Ha ennyire ragaszkodnak egy utánpótlás-edzőhöz a lányok, akkor az egy komoly cserbenhagyás lett volna a részemről, ha kisétálok ebből a történetből. Remélem nem leszek céltáblája senkinek, ez után is elhivatottan fogok dolgozni.

- Miben látja a különbséget az utánpótlás és a felnőtt bajnokságok között? Nyilvánvalóan különbözik a kettő egymástól, más munkát fog megkívánni Öntől is, illetve a lányoktól is.

- Fizikális különbségek lehetnek maximum, ezek a játékosok olyan technikai és taktikai szinten mozognak, hogy a felnőtt bajnokságban bátran játszhatnak. Itt '99-es születésű játékosokról beszélünk, kevesebbek a '97-esek, szakmailag is oda kell majd figyelni a megfelelő terhelésre. A DVSC második lett mögöttünk, ők kompletten a juniorokkal és ifikkel játszották végig a bajnokságot, okosan végig lehet csinálni ezt. Sok zsivány és vagány NB I-es tapasztalattal rendelkező játékos van az NB I/B-be, az ő stílusukat még szokni kell. Lesznek felkészülési meccseink, ahol szokni fogják ezt – én is így kezdtem ezt. Én is mindig mondom a szülőknek, akik rohannak az NB I-es klubokhoz, hogy én is ugyanígy végigjártam ezt, utánpótláskorú játékosként, 14 évesen beraktak a felnőttek közé, majd az NB I/B-ből mi voltunk az a győri csapat, amelyik feljutott az NB I-be, azóta van az ETO-nak élvonalbeli csapata. Amikor én NB I-es játékos lettem 18 évesen, ugyanez az út volt mögöttem, a saját példámat tudom felmutatni a szülőknek. Fontos, hogy milyen közegben nevelkedik a gyerek és milyen az edzője.