Kézilabda: Ózdon biztosította be bajnoki címét az FKSE Algyő

2016. április 30., szombat • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben
Fotó: Levendula Hotel FKSE-Algyő/Facebook

fkse_algyo_bajnokcsapat_fb

Magabiztos, nyolcgólos sikert aratott Ózdon, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert a táblázat élén a Levendula Hotel FKSE Algyő csapata.

Fél óra csúszással kezdődött a meccs, amelyen Laluska és Béleczki sem tudott pályára lépni sérülés miatt, míg Simon iskolai feladatai okán csak később érkezett meg a helyszínre. A vendégek ugyanakkor – elsősorban Molnár kiváló játékának és Kiss bravúrjainak köszönhetően – így is uralták az összecsapást, és a szünetre már hatgólos előnyre tettek szert. A második félidőben immár Simon Bence is játékra jelentkezett, vele pedig még inkább flottul futott a csapat szekere. Kiss Olivér ihletetten védett, 19 perc alatt csupán négy gólt kapott, Vadkerti pedig ragyogóan vezényelte a társakat. Az Algyőnél végül mindenki pályára léphetett.

Dankó Ervin tanítványai győzelmükkel bebiztosították első helyüket a táblázaton, két fordulóval a zárás előtt megnyerve ezáltal a bajnokságot. A gárda feljutása az élvonalba még ugyan kérdéses, mindenesetre az FKSE immár bajnokként fogadhatja május 7-én 16 órától a jelenleg harmadik Nyíregyházát.

Férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 24. forduló:

ÓAM-Ózdi KC – Levendula Hotel FKSE Algyő 26-34 (13-19)
Ózd, 400 néző. Vezette: Bócz László, Wiedemann Viktor.
FKSE Algyő: KISS O. – TEIMEL 6, VADKERTI 3, Valaczkai, MOLNÁR 5, RAFFAI 1, KARDOS 4. Csere: Deák (kapus), Gazsó 1, KOCSIS 7/4, AMBRUS 2, Simon 2, Szepesi 1, Varga B., Pál Á. 1, Tóth 1. Vezetőedző: Dankó Ervin.
Kiállítás: 2 perc, ill. 10 perc.
Hétméteres: 5/4, ill. 4/4.

Dankó Ervin: “Nagyon boldog vagyok, ez eddigi edzői pályám legszebb napja!”

A juniorok mérkőzésén:

ÓAM-Ózdi KC – Levendula Hotel FKSE Algyő 29-40 (15-18)
Algyői gólszerzők: Magyar 15/2, Kocsárdi 6/1, Varga D. 5, Pál Á. és Pál V. 4-4, Wolfram és Teimel D. 2-2, Kovács 1, Molnár 1/1.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 6 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.81.166.154 IP címről szól hozzá.

  • 6. andrej hozzászólt ekkor: 2016. május 2., hétfő, 16:21
    Válaszolok

    Gratulálok, kiváló eredmény, és nem semmi meccs volt.. Hajtottak a srácok erősen, mi meg szurkoltunk kintről, eszméletlen hangulat volt :D Nem lehetett megállni, aki ott volt érezte, hogy mindenkiben benne van http://bit.ly/benned_is :D

  • 5. dadain hozzászólt ekkor: 2016. május 2., hétfő, 10:36
    Válaszolok

    4. tibi hozzászólt ekkor: 2016. május 1., vasárnap, 22:15
    Azért a Pick U23 messza van az NB I-től. Az pont gy másodosztályú erős középcsapat.

  • 4. tibi hozzászólt ekkor: 2016. május 1., vasárnap, 22:15
    Válaszolok

    Akkor az U23 ból elküldött 8/10 játékos fejlődése biztosítva lenne

  • 3. labda hozzászólt ekkor: 2016. május 1., vasárnap, 20:11
    Válaszolok

    Persze Tibi…
    A szegedi kézilabda jövője…
    :-)

  • 2. tibi hozzászólt ekkor: 2016. május 1., vasárnap, 17:57
    Válaszolok

    A szegedi kézilabda jövője azt kívánná,hogy a PICK fiók csapata lenne úgy ahogy a Füred a veszprémnek

  • 1. Lappland hozzászólt ekkor: 2016. május 1., vasárnap, 08:56
    Válaszolok

    Gratulálok az algyőieknek.de most jön a neheze,főleg a játékosok részére!!!

Ugrás az oldal tetejére