Kultúra

Emlékestet tartanak Boncz Géza születésének hetvenedik évfordulója alkalmából Szegeden

Emlékestet tartanak Boncz Géza születésének hetvenedik évfordulója alkalmából Szegeden

2014. október 7., kedd
Emlékestet tartanak Boncz Géza születésének hetvenedik évfordulója alkalmából Szegeden
boncz-geza-002

Emlékestet tartanak Boncz Géza író, Karinthy Frigyes-emlékgyűrűs humorista születésének 70. évfordulója alkalmából Szegeden, október 17-én.

Az eseményről tartott keddi sajtótájékoztatón Nádas György humorista, az est rendezője elmondta, hogy

Boncz Géza

Szeged olyan "intézménye" volt, akiről meg kell emlékezni, személye és humora élénken él még a helybéliek emlékezetében. Az esten egykori barátai Boncz Géza írásaiból és az Atléta trió dalaiból adnak elő válogatást. A műsorban közreműködik a rendező mellett

Gesztesi Károly

,

Markos György

,

Megyesi Gusztáv

,

Nagy Feró

,

Papadimitriu Athina

,

Temesi Ferenc

és

Benkő László

, az Omega billentyűse. Az esten kevésbé ismert jeleneteket és baráti körben készült amatőr felvételeket is levetítenek a Belvárosi moziban. Az emlékestre néhány nap alatt elkeltek a belépők, már szervezik a második, novemberi előadást is. Boncz Géza, humorista körökben közkeletű nevén Boncz Mester 1944-ben az erdélyi Nagybányán született, családjával egy évvel később költözött Szegedre. 1974-ben a Magyar Rádió első humorfesztiválján harmadik helyezést ért el, ettől kezdve rendszeres szereplője volt a Rádiókabaré műsorának. 1982-ben Markos Györggyel és

Nádas Györggyel

együtt indult a második humorfesztiválon, melyet megnyertek. A sokak által a magyar humor legismertebb csapatának tartott triónak több komoly sikert arató nagylemeze jelent meg, de Boncz Géza szerepet vállalt a zenei paródiákat előadó Atléta trióban és az Aladdin és a Skodalámpa nevű humorista-zenekarban is. Sajátos szóficamokkal, váratlan képzettársításokkal teletűzdelt magánszámokat írt és adott elő. Állandó társszerkesztője volt a Markos-Nádas humorista duónak,

Hofi Gézának

is adott számos ötletet. Munkáját háromszor ismerték el Bob bon-díjjal, a Karinthy-gyűrűt 1994-ben kapta meg. Tizennégy esztendeje, egy nappal 56. születésnapja után hunyt el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.