Megszüntette a nyomozást a NAV a Szeged-Csanádi Egyházmegyénél

Nem állapítható meg bűncselekmény, ezért megszüntették a nyomozást a Szeged-Csanádi Egyházmegyénél költségvetési csalás és más bűncselekmények ügyében indított eljárásban - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának szóvivője kedden az MTI-t.
Barnáné Horváth Melinda
tájékoztatása szerint az ügyben az igazgatóság munkatársai feljelentés és bejelentések alapján indítottak nyomozást, ennek fokozott ügyészi felügyeletét a Szegedi Járási Ügyészség látta el. A pénzügyi nyomozók megvizsgálták a könyvelési anyagokat, valamint az egyházmegye és a hozzá kapcsolódó gazdasági társaságok és intézmények korábbi ellenőrzési iratait, és tanúkat is kihallgattak. A vizsgálat alapján egyrészt nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, másrészt a feljelentésben és a bejelentésekben leírtak nem minősülnek bűncselekménynek.