Inkább igyunk "kölyökpezsit" - kis szeged pezsgőkörkép


Öt ismert üzletlánc szilveszteri pezsgőkínálatát futottuk végig, hogy lássuk, mi változott tavalyhoz képest. Az összehasonlítás után azt kell hogy mondjuk, évről évre drágább a dugódurrogtatás.
Míg a Penny Marketben 777 forintért kínálják a Törley pezsgőt, addig a Tescóban akcióban két darab vásárlása esetén vihetjük haza az egyébként 899 forintos gyöngyöző nedűt (tavaly még 799 volt). Ha gyerekeinket sem szeretnénk kihagyni a koccintásból, 275 forintért Tini gyerekpezsivel (komolyan így reklámozzák!) lephetjük meg őket. A BB kifejezetten drága, ha a tavalyi árakat vesszük figyelembe (699) idén 759 forintért adják üvegét. Mind közül a legolcsóbban a Sparban vehetünk Törleyt, 769 forint (olcsóbb lett, tavaly 789-ért adták) a "doux"-tól (édes) egészen az alkoholmentes változatig. Kínálatukban a Cinzano Gran Dolcét ajánlgatják 1749 forintos áron, a minőség jegyében a BB márkához már 739 forintért hozzájuthatunk. A klasszikus Kölyök gyümölcsital viszont 329 forint. A Lidl ugyanezt 789 forintért kínálja, 21 százalékos akcióval, ha pedig szívesebben hódolunk a száraz pezsgő nyújtotta élvezeteknek, a Linderhofot 629 forintért vehetjük meg (alaposan felugrott az ár: 2012-ben 499 forint volt). Itt különleges nevű gyerekpezsgőt találtunk, a Blub Blub 389 forint. Még egy kicsit feljebb rakta a lécet az Auchan, ahol 799 forintért árulják a Törley Fleu-t (múlt szilveszterkor 789 forintért kínálták), a pincészet legédesebb tagját, ugyanakkor a "gyerekalkohol" 199 forint, ha Süsüt veszünk az asztalra.