Mi lesz veled, belváros? II.

2013. augusztus 12., hétfő • Cikk nyomtatása • Küldés e-mailben

A város talán legkarakterisztikusabb eleme a Tisza, ugyanakkor mostoha gyermeke is. A tervezett partfalrekonstrukció szükséges, amennyiben kulturált környezettel valósítják meg hatékony védrendszer lehet.

A Tisza azonban most nem éli az életét, csak egyszerűen átfolyik a városon. Ahhoz hogy ismét szerves része legyen, mindkét partját fejleszteni kell. Kikötők, hobby, sport, turisztikai és rendezvényhajók, újszegedi részen ingatlanberuházások szükségesek. És ha már Tisza, akkor a 3. HÍD és a szegedi oldal rakpartjának a néhány száz méteres meghosszabbítása elengedhetetlen, ami a belváros, de az egész város közlekedés rendezésének egyetlen logikus megoldása. A két szélső hídon minden jármű és gyalogos közlekedés adott lehetne, a Belvárosi hídról azonban ki kellene zárni a gépkocsi közlekedést. Ezek mellett persze a harmadik híd több száz hektárt – szaknyelven – tárna fel Újszegeden.

Ha a Tisza a szíve a városnak, akkor az egyetem a lelke, polgáraival. Az egyetemi polgár fogalmát plusz tartalommal tölthetné meg a saját “közigazgatás” elősegítése a campus jelleg kiépítése. Ez nem csak ingatlankérdés, de plusz színfoltja is lehetne a városnak fiatalos lendülettel. Az egyetemnek, mint Szeged második legnagyobb munkaadójának ezer szállal kellene kötődnie a városhoz. Annyi a közös munkában rejlő lehetőség, hogy azok tárgyalása bőven kimerítik egy blog lehetőségeit. Meglátásom szerint a legszorosabb kapcsolatot egyetem és város között egy a rektor javaslatára, a szegedi közgyűlés által megválasztott társadalmi alpolgármester ápolná. Ez napi szintű egyeztetést, közös érdekérvényesítést is jelentene számtalan előnnyel.

Szeged a belváros rekonstrukcióját követően 1997-2002 visszakapta az árvíz utáni újjáépítésben tervezett arcát. Azonban a szép épületek önmagukban nem lettek volna elegendőek, kellet hozzá néhány egyéb intézkedés is. Az egyik ilyen volt, hogy azok a vendéglátók, amelyek nívós teraszokat alakítanak ki mentesülnek a közterület díj fizetésétől. Így alakult ki egy mediterrán kép. Szép házak, teraszok, emberek, nyüzsgés. Ma a szép házak még állnak a teraszok száma sajnos csökken, az emberek hiányoznak. Vissza kell őket csalni a belvárosba. Az előző blogban már említett rendezvények mellé olyan infrastrukturális beruházásokkal kell folytatni a rekonstrukciót, amelyek részben a komfortérzetet segítik – szökőkutak, csobogók, ivókutak, padok, fák, árnyékvetők kialakítása, illetve a modern kor nélkülözhetetlen „adottságai”, mint például a free wi-fi lehetősége.

Ugyancsak a Belváros revitalizációját segíti az a komoly infrastrukturális beruházás ami, lehetőséget teremt a szabadtéri rendezvények kulturált lebonyolítására. Ez azzal is jár, hogy szét kell választani –modern európai városokhoz hasonlóan – a díszteret (Széchényi tér) a rendezvény területtől (újszegedi liget). Azaz a Széchenyi tér rekonstrukció úgy, hogy az illeszkedjék a Kárász utcához – nem úgy, ahogyan nem illeszkedik a Dugonics tér. E mellett a már említett infrastrukturális fejlesztés a Ligetben. Itt természetesen az újszegedi szabadtéri színpad teljes korszerűsítése is elengedhetetlen.

Ugrás az oldal tetejére

Hozzászólások

Eddig 13 hozzászólás érkezett.

Kattintson ide! (automatikus fordítás)


Kattintson ide a kép beszúrásához.

A SZEGEDma.hu tekintettel van a személyiségi jogokra, elutasítja a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja!
Ön a(z) 54.224.19.6 IP címről szól hozzá.

  • 13. Bartha László hozzászólt ekkor: 2013. szeptember 1., vasárnap, 10:56
    Válaszolok

    Tisztelt Jakobinus!
    A Híd/ak megoldásának technikai kérdése fontos, igaza lehet ebben a megoldásban is,de akkor figyelembe kell venni “otiopasco” észrevételeit is. Igen fontos ezekről beszélni, hogy végül jó megoldás szülessen. Tehát nem a Híd szükségességéről, hanem a megvalósítás módjáról beszélgetünk. A hozzászólásának többi részével, ami a komoly lobbitevékenységet igényli és ebben némi hiányosságokat vél felfedezni egyetértek. Utoljára talán Becsey Zsolt tevékenykedett az ügyben. De ez a Bar-Trieszt-Szeged-Balkán-Temesvár vasútvonal csak kellene!

  • 12. Jakobinus hozzászólt ekkor: 2013. szeptember 1., vasárnap, 09:41
    Válaszolok

    Igen tisztelt Szegediek, benne Bartha László!
    Szegednek égetően szüksége lenne egy harmadik közúti hídra, ami lehetne egy kombinált – integrált – közúti – vasúti híd is, akár 2×2 közúti sávval és 2×1 vasúti sínpárral.
    Azonban erre még nagyon hosszú ideig várni kell, még egy egyszerűbb megoldásra is.
    Az oka több rétegű – sajnos.
    Az első, nem biztos, hogy Brüsszelben sokan érdekeltek lennének a Szegedet szorító közlekedési helyzet oldásában. Ahhoz az kellene, hogy hazánkat, Brüsszelben képviselő hölgyek – urak legalább Brüsszelben megvalósítsák a nemzeti egységet, és egységesen képviseljék érdekeit. Azonban az utóbbi idők eseményei azt bizonyították, hogy erre abszolút nincs esély – a szocialista párti képviselők akaratából, igen azokéból akik a hazánk ellen szavaztak egy portugál kommunista hazug jelenéséről, hazánkról!
    Azonban nem kell Brüsszelig elmenni, elég kíváncsi tekintetünket a Szeged, Széchenyi téri városháza dísztermére vetni, amikor ott üléseznek az állítólag minket, szegedieket képviselő, általunk választott hölgyek – urak. Az ő esetükben is a város és lakosságának képviselete helyett tetten érthető az önös, pártpolitikai érdekek képviselete, akár egymás lejáratására tett kísérletekkel.
    Ugyanez mondható el a várost a parlamentben állítólag képviselő szegedi honatyákról. Ők a korábbi és a mostani ciklusokban soha ezt a problémát fel nem vetették, a város ez érdekében nem lobbiztak!
    Visszakanyarodva Brüsszelhez.
    Brüsszel majd akkor fogja támogatni a harmadik szegedi híd megépítését ha belátja a Trieszt – Szeged – Temesvár vasútvonal újraépítését.
    Ehhez viszont nem kis összefogásra van szükség itthon és Brüsszelben!

  • 11. Bartha László hozzászólt ekkor: 2013. szeptember 1., vasárnap, 08:11
    Válaszolok

    A 3 Városi Híd az én fejemben közúti, a medencés kikőtő magasságában épített vasúti híd javaslatával pedig egyetértek, 12 éve folyamatosan ezt javaslom . Azért sem szabad a két közlekedési funkciót összevonni, mert külön-külön is jelentős forgalmat generálnának.

  • 10. Szemlélö hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 30., péntek, 17:47
    Válaszolok

    söt :) a tornyokat le kellene bontani
    minek az oda?
    :)

  • 9. gregseed hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 30., péntek, 15:17
    Válaszolok

    És ha már “az újszegedi szabadtéri színpad teljes korszerűsítése is elengedhetetlen”, akkor mindjárt ki lehetne pattintani a szabadtéri előadásokat a Dóm térről, ne éktelenkedjen egész nyáron az az ocsmányság (értsd: a lelátó) azon a gyönyörű téren!

  • 8. Nyil_Eszti:P hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 15., csütörtök, 04:46
    Válaszolok

    ujabb javaslatom :)
    a széchényi téren be kellene szüntetni a krcsmázást
    nagyon zavaro a 2 hetente megépitett és elbontott bódék
    látványa,a tér a pihenést ,sétálást szolgálja,
    szolgálná
    elvileg

  • 7. Nyil_Eszti:P hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 15., csütörtök, 04:43
    Válaszolok

    “kellet hozzá néhány egyéb intézkedés is”
    kellene ha lenne szegedi polgarmester,pl egy ötlet:
    tilos a szemetelés az egesz város területén,a birság 10ooo ft .
    ilyen táblákat kellene kirakni
    a sok 18.ooo ftos parkolorablo táblák helyett

  • 6. Nyil_Eszti:P hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 15., csütörtök, 04:40
    Válaszolok

    2,tiszta partfürdö hol ?
    mindenütt eldobott muanyag üvegek csikkek
    szemethalmazok
    és ez csak fokozodni fog a libsi szin idején

  • 5. Nyil_Eszti:P hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 15., csütörtök, 04:38
    Válaszolok

    “Belvárosi hídról azonban ki kellene zárni a gépkocsi közlekedést”
    ez jo ötlet valoban
    én kizárnám a városi közlekedésböl az idegbetegül dudálo autosokat is
    döbbenet hogy némelyiknek egy másodperc türelme sincs
    szedjenek nyugtatokat az ilyenek

  • 4. otiopasco hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 15., csütörtök, 01:09
    Válaszolok

    \"Ezek mellett persze a harmadik híd több száz hektárt – szaknyelven – tárna fel Újszegeden.\" Ez csúsztatás és butaság is!!!! A harmadik híd a tervezett helyén nem tárna föl semmit, csak a volt kendergyár 20 hektáros területét! Viszont egy magánházas beépült területre (Kertész utca)vasúti és közúti forgalmat eresztene rá, annak minden káros következményeivel együtt.
    Ha és amennyiben a harmadik hídra szükség van, akkor azt sokkal délebbre a medencés kikötő közelébe kellene építeni. A Tisza két oldalán lévő vasút egy egyenes vonallal összeköthető és az pontosan ki is adja a leendő híd helyét! Ezen a helyen megépülő híd tényleg feltárná Dél-Újszeged még beépítetlen területeit és hozna gazdasági hasznot a városnak! A dupla s-kanyaros híd verzió egy őrültség, elég csak arra gondolni, hogy milyen sebességgel közlekedhet majd rajta a vonat és milyen csikorgással teszi majd azt?

  • 3. hooligan hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 14., szerda, 21:40
    Válaszolok

    Érdekes és szerintem tök jó amit Bartha ír! Mi ez a csend, senkinek semmi véleménye?

  • 2. A pápa macskája hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 12., hétfő, 22:33
    Válaszolok

    Ez mi akar lenni? Pénz nélkül bárki tud ilyen mesés jövőt képzelni. A Tiszán pedig most is van élet, van vagy három úszóház, két diszkó hajó, jobbikos kocsma, hála Boros Gyulának és Botka Lászlónak van egy tiszta Partfürdő, milyen kár hogy Sódar István alatt bezárt a medence…

  • 1. Triton hozzászólt ekkor: 2013. augusztus 12., hétfő, 21:27
    Válaszolok

    Ez megint egy jó blog, tele van Szeged számára pozitív javaslatokkal. Hahó Fidesz, mármint Budapesten!

Ugrás az oldal tetejére