Tíz nap múlva borünnep kezdődik Szegeden


Idén a pünkösdi hosszú hétvégével kezdődik a 10 napos Szegedi Borfesztivál, mely a nyárindító Szeged Napja Ünnepségsorozat legnagyobb és leglátogatottabb rendezvénye.
Május 17-től a Széchenyi téren, a borkóstolás mellett három kis színpadon zajlanak majd a zenei programok, esténként filmvetítések, táncházak gondoskodnak a jó hangulatról. Fellép többek között
Forgács Gábor
humorista,
Berecz András
, Kossuth-díjas művész,
Wolf Kati, Veres Mónika, Kasza Tibi
, Roy és Ádám és a Belmondo zenekar. Csemegének ígérkezik
Pély Barnabás
és
Tátrai Tibor
gitárpárbaja – mondta
Licsicsányi Ilona
, a Szegedi Városkép Kft. ügyvezető igazgatója. A borfesztivállal egy időben nyitja meg kapuit a „szomszédban” a Gasztroudvar és a Kézművesek utcája. A Klauzál téren és a Kárász utcán 50 hazai kereskedő kínál különféle finomságokat és kézműves termékeket. A Gasztroudvarban lesz kürtöskalács, rétes, édesség, sajt, házisör és pálinka. A Kézművesek utcájában sok más mellett fajátékok, különféle ékszerek, bőr és kovácsoltvas ajándéktárgyak lesznek kaphatók. Természetesen ez a helyszín sem marad színpadi programok nélkül, minden nap változatos műsorok várják a kilátogatókat és itt kerül megrendezésre a Szegeden élő nemzetiségek folklórtalálkozója is. Május 22-től, az Utcazene fesztivál egyik bázisaként, az Eötvös utca és az Apáthy utca mellett a felújított Árpád tér is visszatér a Szeged Napja Ünnepségsorozat belvárosi helyszínei közé. A második hétvégére kapcsolódik be Dóm tér, ahol péntektől-vasárnapig várják az érdeklődőket az ingyenes nagykoncertek (
Péterfy Bori
, Ocho Macho, Vad Fruttik,
Deák Bill Gyula
) és itt lesz a tűzijáték előtt, az 5 napos Utcazene fesztivál legjobb együttesének nagyszínpadi bemutatkozása is. Május 25-26. a XIV. Szegedi Hídivásár hétvégéje, ahol hazai kézművesek, illetve Kárpát-medencei mesteremberek, iparművészek mellett gólyalábasok, komédiások töltik meg a Belvárosi hidat, a Híd utcát és a Szegedikumokat kínáló Oskola utcát is. A tíz napon át, tizenegy helyszínen zajló szegedi program kavalkád eseményeiről, a kiállító borászokról, kézművesekről és a kapcsolódó eseményekről az érdeklődők a
oldalon, az ingyenesen letölthető okostelefonos alkalmazásban és a programfüzetben találnak bővebb információkat.