Sport

Röplabda: reményteli SZTE EHÖK SE vereség a visszavágóra

2013. május 13., hétfő
Röplabda: reményteli SZTE EHÖK SE vereség a visszavágóra
szteehokse_noiroplabda_02

Lejátszotta az NB I-es tagságért vívandó osztályozó első meccsét az SZTE EHÖK SE NB II-es keleti bajnok női röplabdacsapata.

Hiányos csapattal vágott neki a hatórás útnak az SZTE EHÖK SE női röplabdaszakosztálya, a cél ezúttal Szombathely volt, ahol az NB II keleti csoportjának győztes csapata a nyugati első ellen vívta első osztályozó mérkőzését. Többen egyetemi elfoglaltság és sérülés miatt nem tarthattak a Tisza-parti alakulattal. A Szeged szerezte meg a kezdés jogát, a publikum az első sípszótól kezdve igen magas színvonalú mérkőzést láthatott. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, 12-12-es állásig egy-két ponttal a vendégek vezettek, a játszma második felétől azonban még kiélezettebbé vált a küzdelem. 19-21-nél

Szél Márta

időkéréssel rázta fel a lányokat, majd 23-22-es hazai állást követően két szegedi villámhiba eldöntötte az első játszma sorsát (1-0). A második játékrész első pontjától az EHÖK SE diktálta az iramot:

Neizer

nyitásainak,

Szabó

és

Molcsányi

támadásainak köszönhetően 8-0-ra húzott el a Szeged. Lassan zárkózott a VSA, a hajrához érve lemaradásuk összesen 2 pont volt. A szegedi egyetemisták jutottak először szettlabdához, azonban csak a negyediket sikerült érvényesíteniük (1-1). Bár a VSA kezdte jobban a harmadik játszmát, az EHÖK SE azt nyújtotta, amit az előzőben mutatott: taktikus nyitások, jól záró blokk és okos támadások jellemezték játékukat. A szett első felében hosszú labdameneteket, figuratív támadásokat, látványos mentéseket láthattak a nézők. A mérkőzés hajrájához érve a VSA tovább tudta növelni 2-3 pontos előnyét, s biztosan hozta a játszmát (2-1).

szteehokse_noiroplabda_01

A negyedik játékrész döcögősen indult a szegediek számára, azonban 8-10-re sikerült felzárkózniuk. Ismét szombathelyi percek következtek (15-9), azonban a Szeged nem adta könnyen: Szabó nyitásaival zárkózott, s lendült ismét támadásba a csapat. A koncentráció azonban elfogyott, s a kispad ezúttal túl rövidnek bizonyult, nem sikerült a bravúr, a VSA hozta a negyedik szettet is (3-1). A szegedi visszavágóra május 26-án 17 órai kezdettel a Hattyas sori tornateremben kerül sor, melyen remélhetőleg teljes kerettel tud felállni az EHÖK SE.

Női röplabda osztályozó az NB I-be jutásért, 1. mérkőzés:

VSA - SZTE EHÖK SE 3-1 (-22, 25, -17, -19)

Szombathely, Szent Györgyi A. Szakközépiskola, 100 néző. Vezette: Pőcze A., Ortner L.

VSA:

Németh, Takács, Mihos, Simon, Kiss, Bencsóczky.

Csere:

Sipos (libero), Gőczi, Bokor.

Edző:

Mucsi Péter.

SZTE EHÖK SE:

NEIZER, Molcsányi, Krcelic, SZABÓ, Fürdök, Molnár A.

Csere:

PÁDER (libero), Lengyel, Péteri.

Edző:

Szél Márta. Szél Márta:

"A körülményekhez képest - több, mint hatórás utazás, hiányos keret - elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Szépen játszottunk, nagy küzdelemben maradtunk alul."

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.