Közélet

Rendben lezajlottak az első hét érettségi vizsgái

2013. május 10., péntek
Rendben lezajlottak az első hét érettségi vizsgái

Rendben lezajlottak a pénteki német írásbeli érettségik az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint, és ezzel problémák nélkül befejeződött a tavaszi vizsgák első hete.

A héten magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből és két idegen nyelvből, angolból és németből adtak számot tudásukról a diákok. A vizsgák a jövő héten folytatódnak, és egészen május 27-ig tartanak. Május 13-án latinból és héberből, 14-én biológiából, 15-én kémiából és földrajzból, 16-án fizikából és rajzból, 17-én spanyolból, 21-én pedig informatikából tartják az írásbeliket. A 2012-2013-as tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszakában több mint 133 ezren tesznek legalább egy tárgyból valamilyen érettségi vizsgát. Az érettségizők közül 84 588 végzős középiskolás tesz ebben a vizsgaidőszakban úgynevezett rendes érettségit. A mostani vizsgaidőszakban a diákok élhetnek a hét vizsgafajta mindegyikével, így a rendes, az előre hozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével is. A vizsgafajták közül a legtöbb - 388 582, az összes vizsga 86 százaléka - rendes érettségi vizsga. A diákok mindösszesen 452 250 vizsgát tesznek le, ebből 413 450 középszintű, a többi 38 800 emelt szintű. Az emelt szintű vizsgák száma tavalyhoz képest öt százalékkal nőtt. A vizsgák 3526 érettségi vizsgabizottság előtt zajlanak. Az írásbeli vizsgák után az emelt szintű szóbeli vizsgák június 6. és 13., a középszintű szóbeli vizsgák pedig június 17. és 28. között folynak.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.