Gazdaság

Ötmilliárdos támogatás fiataloknak vállalkozásuk elindításához

2013. május 4., szombat
Ötmilliárdos támogatás fiataloknak vállalkozásuk elindításához

Júniustól összesen ötmilliárd forintra pályázhatnak azok a fiatalok, akik vállalkozást akarnak indítani - közölte a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Selmeczi Gabriella

kifejtette: 18 és 35 év közöttiek pályázhatnak, akik fejenként három- és hatmillió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek vállalkozásuk elindításához. A pályázatokat június 3-tól lehet beadni az Új Széchenyi Terv keretében. A szóvivő felidézte a fiatalok foglalkoztatását segítő intézkedéssorozat eddigi állomásait, így a munkahelyvédelmi akciót és az első munkahelygarancia-programot. Ezekkel és a mostani pályázati lehetőséggel összesen mintegy 220 ezer fiatal pályakezdését, boldogulását tudja támogatni a kormányoldal - mondta. Úgy fogalmazott, hogy szemben "a Gyurcsány-Bajnai-szövetséggel", amely "vagy üres ígéretekkel próbálja szédíteni a fiatalokat, vagy pedig erőszakos politikai akciókra próbálja őket felhasználni", a Fidesz érdemi segítséget nyújt a fiataloknak.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.