Kézilabda: a Tatabánya ellen lett "ezredes" a Pick Szeged


A férfi kézilabda NB I alapszakaszának záró mérkőzésén a Pick Szeged elég simán verte 28-22-re a Tatabánya együttesét, visszavágva ezzel az őszi kellemetlen pontvesztésért (30-30), amely nagyban hozzájárult az alapszakasz-elsőség elvesztéséhez.
A televíziós közvetítés alatt népszerű riporterünk többször is feltette – tényleges adatok híján – önmagának a kérdést: vajon mikor nyerhetett utoljára bajnokit a Tatabánya Szegeden?! Nem tudván rá a feleletet, csak találgathatott, hogy „valószínűleg a ’80-as években”. S ha már senkitől sem kapott pontos választ, rögvest belenéztem a Pick-archívumomba egy kis pontosítás végett. Íme a tények: a Tatabánya 1976-tól napjainkig számítva mindössze három győzelmet tud felmutatni a közel négy évtized alatt a szegedi oroszlánbarlangban. S az első kettőt egymás után, már az NB I-es nyitányon megszerezte, 1976-ban 24-23-ra, 1977-ben 28-26-ra győztek Szegeden, ezután a Pick (még Szegedi Volán, majd Tisza Volán néven) zsinórban 11 hazai győzelemmel válaszolt, ezt követte 1989-90-ben az első szegedi pontosztozkodás (30-30), majd 1990-91-ben a máig is legutolsó tatabányai győzelem Szegeden (21-22). Az eltelt 21 év alatt pedig kizárólag Pick-győzelmeket, nem ritkán elég fölényes hazai győzelmeket jegyezhettünk fel a szebb napokat is látott Tatabánya ellen. Amit viszont még kevesebben tudnak: az 1976-os NB I-es premiertől számítva a Pick Szeged éppen vasárnap délben, a régi rivális Tatabánya elleni összecsapásán játszotta történetének 1000. NB I-es mérkőzését! Bizony nem kevesebb, mint 37(!), az élvonalban folyamatosan eltöltött esztendő kellett ehhez a csodás jubileumhoz – sok száz kézilabdás és tucatnyi edző, szakvezető közreműködésével. Különösen a legutóbbi két évtized NB I-es eredményeire lehetnek büszkék a Tisza-partiak: 1992 óta ugyanis minden esztendőben dobogós helyen végzett a Pick Szeged. Az is tény, hogy eddig éppen 60 aranyérmet osztottak ki a férfi kispályás bajnokságok történetében, s ebből a 20-szoros bajnok Veszprém, valamint a Bp. Honvéd (14), a Bp. Spartacus (5), az Elektromos ill. a Tatabánya (4-4), a Bp. Vörös Meteor ill. a Győri ETO (3-3) után a Pick Szeged együttesének is két aranyérem jutott (1996, 2007). Különösen a veszprémieknek „köszönhetően” az ezüstérmekből már egy „szakajtóval gyűjtöttek” Vadkertiék (1985-től máig éppen egy tucatot), míg a bronzérmek száma 1979-től „csupán” tizenegy. Végezetül még néhány fontos számadat: az ezer NB I-es mérkőzés összesített Pick-mérlege kiválónak mondható 71,3 %-os teljesítményt takar, s a szegediek a közeli jövőben máris készülődhetnek a 700. NB I-es győzelmük, illetve a 28 ezredik(!) szerzett góljuk megünneplésére!
Vitos György