Afrikai határsértőket fogtak Röszkénél

Hét államból érkezett az a több mint egy tucatnyi határsértő, akik a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség által felügyelt határszakaszon szerettek volna illegálisan bejutni az országba.
A sort március 12-én délután egy koszovói állampolgár kezdte, akit Mórahalom térségében fogtak el az egyenruhások. Rövid időn belül két honfitársa is rendőrkézre került. Sötétedés után a stabil hőkamera kezelője figyelt fel a Kisszéksósi úton gyalogló csoportra. A jelzésére kiérkező járőrök előállították a 3 koszovói férfit. Ruházatuk átvizsgálása során egyiküknél hamis okmányokat találtak, ezért ellene közokirat-hamisítás büntette előkészületének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. Nem sokkal később 2 mali, 1 ghánai és 1 elefántcsontparti határsértővel szemben kellett intézkednie a rendőröknek Röszke külterületén. Ma hajnalban 2 marokkói, 1 algériai és 1 tunéziai férfi is fennakadt az ellenőrzésen, miközben az egyik mórahalmi buszmegállóban várakoztak. Valamennyi illegális migráns ellen idegenrendészeti eljárás indult.