Sport

Röplabda: tovább meneteltek az SZTE EHÖK-ös lányok

2012. november 1., csütörtök
Röplabda: tovább meneteltek az SZTE EHÖK-ös lányok

Három idegenbeli győzelem után első hazai mérkőzését vívta a női röplabda NB II-ben az SZTE EHÖK SE együttese.

Nagy kihívás előtt állt a csapat: edzőjük,

Szél Márta

a mérkőzést megelőző napon vállműtéten esett át, így nem tudott csapata mellett lenni a találkozón. Jó hangulatban, kezdődött a mérkőzés, az első pontot a hazai csapat szerezhette meg. Fej-fej mellett haladtak a felek, azonban az első játszma közepére sok apró, figyelmetlenségből adódó szegedi hiba miatt átvette a vendég csapat a vezetést (12-17). A játszma végére sikerült ugyan kiegyenlítenie (22-22) az EHÖK SE csapatának, azonban három villámgyors hazai hiba után máris 1-0 állt az eredményjelzőn.

Toborzó!

Az SZTE EHÖK SE női röplabda-szakosztálya továbbra is várja lelkes játékosok jelentkezését a csapatba! Az érdeklődők Páder Zsófia szakosztályvezetőnél érdeklődhetnek a részletekkel kapcsolatban. Az edzések helyszíne a Hattyas sori labdás D terem.

A második szettben nagyon "leült" a hazai csapat, a nyitásfogadások pontatlanná váltak, melyekből nem tudtak eredményes, pontot érő támadásokat vezérelni. Koncentráltan és pontosan játszott a TSE, taktikus szerváikkal feladták a leckét a hazai csapatnak. Az időkérések sem segítettek, a TSE könnyedén zsebelte be az újabb szettet. A harmadik játékrészben új lendületet vett a Szeged, nem engedte elhúzni ellenfelét. Kulcsjátékosuk,

Molcsányi Petra

bokasérülése rövid hullámvölgyet eredményezett, azonban a pillanatnyi káoszt követően (17-20) összeállt a csapat, jöttek az ászok, a blokkok, a taktikus támadások, előbb egyenlített, majd magabiztosan befejezve a szettet hozta is azt a Szeged. A negyedik játszmában átvette az irányító szerepet az EHÖK SE, helyreállt a nyitásfogadás,

Fürdök Nóra

kiváló nyitásaival,

Neizer

taktikus támadásaival négy-öt pontos vezetéshez jutott a hazai csapat. A vendég időkérést követően 22-22-nél egyenlített a TSE, majd igen kiélezett csatát hozott a végjáték. A szegedi lányok végül ötödik szettlabdájukat pontra váltva, 30-28-ra megnyerték a negyedik játszmát is. Az ötödik szettben villámrajtot vett az SZTE EHÖK SE. Fürdök remek nyitásai és a jól záró blokk eredményeképp 8-3-ra elhúzott a hazai csapat. Nem adta azonban könnyen a TSE a mérkőzést, pontról pontra közelebb zárkózott, azonban az EHÖK SE-t megállítani már nem tudták, 15-12 nyerték a szettet, ezzel 0-2-ről fordítva 3-2-re a mérkőzést. Következő mérkőzését Egerben, a VIKSZ AGRIA ellen játssza az SZTE EHÖK SE, majd november 11-én 17.30-kor a ismét hazai környezetben lépnek pályára a lányok, a vendég az Eötvös DSE lesz.

Női röplabda NB II 3. forduló:

SZTE EHÖK SE - TSE 3-2 (-22, -13, 22, 28, 12)

Szeged, Egyetemi Sportközpont, Hattyas sor, 70 néző Vezette: Szabó A., Szombathelyi Zs.

SZTE EHÖK SE:

Páder, FÜRDÖK, Csintalan, Szabó, Molcsányi, Molnár Sz.

Csere:

Ádám, Fodor (liberók), NEIZER, MOLNÁR A. Páder Zsófia, csapatkapitány:

"Döcögősen indult a mérkőzés, nehéz volt külső, edzői segítség nélkül játszani. A második szettben nagyon gyengén fogadtunk, nem volt miből építkezni, támadásaink sem bizonyultak hatékonynak. Molcsányi Petra sérülését követően szerencsére sikerült "egyben maradnia" a csapatnak, nem estünk szét, így sikerült a bravúr. Hibáinkból tanulva dolgozunk tovább, készülünk az Agria elleni mérkőzésre."

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.