Vajda Attila is indul a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratonin


Október 19. és 23. között immáron 22. alkalommal rendezik meg a Bécs-Pozsony-Budapest ultramaratoni versenyt, amelyen ezúttal két kajak-kenus csapat is rajthoz áll.
Az egyik „hajóban”
Vajda Attila
, az EDF DÉMÁSZ Szegedi VE kenusa, a másikban
Kammerer Zoltán
lesz a vezér. És hogy milyen legénységet vezényelnek majd olimpiai bajnokaink a Bécs-Pozsony-Budapest útvonalon? A Kenus Bajnokok Koló emlékére nevű csapatban Vajda Attila mellett a világbajnok kajakos
Beé István
, két kiváló kenus,
Németh Szabolcs
és a 17-szeres maratoni világbajnok
Csabai Edvin
, valamint
Szemán Róbert
áll majd rajthoz. Vajdáék minőségi kísérőkben sem szenvednek hiányt: az olimpiai bajnok
Horváth Csaba
, az olimpiai bronzérmes
Kozmann György
mellett a világbajnok, jelenleg ifjúsági kapitány
Hüttner Csaba
segíti kerékpáron a futókat. A másik oldal sem gyenge: a háromszoros olimpiai bajnok
Kammerer Zoltán
mellett, a Londonban olimpiai ezüstérmes
Pauman Dániel
, a maratoni világbajnok
Kövér Márton
, valamint a hegymászó
Mécs László
húz futócipőt, s feszegeti a határokat. Vajda csapata rutinosabbnak mondható, hiszen hetedik alkalommal rajtolnak ezen a versenyen, amely azonban minden évben okoz meglepetést, újdonságot a váltónak. Egy biztos pontja azonban az idén is lesz ennek a versenynek. A záró félmaratoni versenyt ezúttal is a fiatalon elhunyt olimpiai bajnok kenus,
Kolonics György
emlékének szentelik. „Minél több kajakost és kenust várunk a záró félmaratonira, ráadásul ebben az évben minden nevező egyesületnél az öt legjobban rászoruló versenyző számára elengedik a nevezési díjat” - árulta el Szemán Róbert.