A szabadságharc örmény mártírjaira emlékezett az MSZP

Az 1848-49-es szabadságharc után kivégzett örmény származású tábornokokra emlékezett az MSZP Kiss Ernő XVIII. kerületi emléktáblájánál szombaton a fővárosban.
Simon Gábor
, az MSZP elnökhelyettese ünnepi beszédében kezdeményezte, hogy az örmény áldozatoknak a kerületben lévő emlékparkjában örökítsék meg egy kövön a 2004-ben Budapesten meggyilkolt örmény katonatiszt, Gurgen Markarján emlékét is. A szocialista politikus hangsúlyozta: nagyon sok történeti példája van annak, hogy az örmények sorsközösséget vállaltak a magyarokkal, és gazdagították a magyar kultúrát. Simon Gábor reményét fejezte ki, hogy egy másik örmény katona halála és gyilkosának kiadatása sem feledteti a két nép történelmének közös pontjait. A 2004-ben meggyilkolt örmény katonatiszt is Magyarország mártírja, ezért őt is úgy kell kezelni, mint
Kiss Ernőt
és
Lázár Vilmost
, akit több mint másfél évszázada övez tisztelet - mondta a politikus. Az emlékkő költségeit a helyi önkormányzatnak kell fedeznie, vagy adakozásból kell előteremteni, a tiszteletadásra Magyarországra várják az áldozat hozzátartozóit is. "Van feladatunk annak érdekében, hogy a magyar és az örmény nép közötti jó kapcsolat helyreálljon, hogy a magyar és örmény kormány közötti viszony normalizálódjon. A bizalom visszaszerzése érdekében folyamatosan gesztusokat kell tenni" - jelentette ki Simon Gábor. Simon Gábor emlékeztetett arra, hogy hetvennél több örmény származású tiszt és csaknem 200 közkatona vett részt a harcokban a magyarok oldalán, közöttük volt Kiss Ernő és Lázár Vilmos, aki Aradon vértanúhalált halt.