Szent István-napot ünnepeltek a vásárhelyi katonák


A Szent István király tiszteletére megrendezett hódmezővásárhelyi ünnepségsorozaton az MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségében szolgálatot teljesítő katonák is aktívan közreműködtek.
A rendezvények már péntek délután elkezdődtek a Helyőrségi Zenekar térzenéjével, melyet a város főterén megtartott ünnepélyes zászlófelvonás követett. Itt - mint minden évben - a helyőrségben szolgálatot teljesítő komendáns szakasz is részt vett. Másnap ismét katonazenével kezdődtek a programok, hiszen a Helyőrségi Zenekar a városi fúvószenekarral adott közös koncertet.
Főhajtás az elődöknek
Augusztus 20-án megtelt a Szent István tér, ahol
Almási István
alpolgármester
Szent István
király
Imre
herceghez intézett intelmeivel kezdte beszédét: „Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn.” Kiemelte: „Az ünnep emlékezés és főhajtás elődink előtt, akik lelkiismeretük és legjobb tudásuk szerint éltek, és tették a dolgukat.” Az ünnepi műsort és a kenyérszentelést követően - a katonazenekar kíséretében – elhangzott a Szózat. Az ünnepséget a helyőrségben szolgálatot teljesítő zászlóaljak katonái által közösen alkotott század díszmenete zárta.
