Labdarúgás: erősít és pályát korszerűsít a Tápé ESK

A megyei I. osztályban szereplő együttes a legutóbbi tizenharmadik hely után a következő bajnokságban a mezőny első felében szeretne végezni, ennek érdekében igazoltak új embereket.
Merész terveket szövögetnek a Tápé ESK háza táján. Mint azt portálunknak
Molnár János
ügyvezető elnök elmondta, a sikeres egyeztetések okán immár kijelenthető, hogy a jövő hét közepén megkezdődik a tápéi pálya felújítása. A munkálatok ideje alatt a gárda a Felső Tisza parti stadionban, illetve az újszegedi Kisstadionban készül a megyei I. osztály augusztus 18-i rajtjára. A kispadon továbbra is
Paksi Péter
ül, közvetlen segítője pedig
Brinszky Adrián
. A keretet sikerült megerősíteni, így az ügyvezető elnök optimistán tekint a közelgő idény elé: a mezőny első felébe várja a csapatot. Érkeztek:
Márki Kornél
és
Hegyesi Ádám
(SZVSE),
Török György
(az ifiből),
ifj. Dlusztus Imre
(újrakezdte),
K. Tóth Gyula
(Mórahalom),
Pöszmet Tamás
(Kunszállás),
Kozó Bálint
(Balástya). Távoztak:
Bárkányi Bálint
,
Kövecs Máté
és
Kádár Máté
(mind Hévíz). Paksi Péter alakulata hét edzőmérkőzést tervez a bajnoki rajtig. Július 25-én (szerdán) az FK 1899 Szegeddel csapnak össze a Felső Tisza parton, augusztus 1-jén Kiskundorozsmán, 4-én Algyőn, 8-án pedig Hódmezővásárhelyen (az NB III-as csapatnál) vendégeskednek. Ezt követően részt vesznek a 11-i szőregi ifj. Lakatos Árpád-emléktornán, ahol három meccs vár rájuk.