Atlétika: Titán-érmek a serdülő országos bajnokságon + FOTÓK


Remekül szerepeltek a szegedi Titán Triatlon Club ifjú atlétái a június 28-29-én Székesfehérváron rendezett serdülő összetett magyar bajnokságon.
Vas Evelin
megszerezte első serdülő egyéni bajnoki címét, míg
Darabos Aliz
bronzérme mellett a leány csapat is felállhatott a dobogó második fokára a korosztályos összetett országos bajnokságon. "Háromszor hangzott el a Titán TC Szeged neve az eredményhirdetéskor" - kezdte beszámolóját büszkén
Menyhárt Zoltán
atlétaedző. "A leány csapat motorja,
Diallo Alina
élete első hétpróba versenyén 5. helyezést ért el úgy, hogy súlylökésben és távolugrásban is elég komolyan elmarad a vártaktól. Alina az első napon 80 m gátfutással kezdett, ami rendbe lement, majd következett a magasugrás, amely eléggé kiszámíthatatlan volt nála az edzéseken. A 114 cm-es kezdőmagasság után 3 egységenként emelkedett a léc és már a második magasságon volt némi gond, de ami utána jött, az hihetetlen volt! A két helyszínen zajló magasugrás érdekes fordulatokat hozott mert a jobbak a másik ugróhelyen 138 centin befejezték a versenyt. Versenyzőmnek 132 után felajánlottam, hogy ha sikerül a 135 is, akkor befejezheti, mert így nem leszünk nagyon lemaradva. Alina odaállt és egyből sikerült a kísérlete, majd 141-ig meg sem állt, és még 144-en is volt két jó ugrása, ám a léc nem maradt a helyén. Sajnos a súlylökés kimondottan rosszul sikerült, így a 200 méteren elért negyedik legjobb eredmény után is a 10. helyen zárta Alina az első napot" - fejtette ki a meglepetésember teljesítménye kapcsán a tréner. "A második napon sem indult jól a verseny, mivel a távolugrásnál is sok benne maradt versenyzőm lábában. Közben elkezdődtek a négypróba variációi és megérkeztek a többiek is Szegedről. Alina mellett
Kerekes Nikoletta
és
Erdős Réka
is megkezdte a versenyzést - kicsit álmosan. Alina a gerelyhajítás után futott 800 méteres eredményének köszönhetően bekerült az első hatba, ami a csapatversenyben jó előjel volt, ismerve a többiek céltudatosságát." Mint a Titán TC edzője elmondta, mindkét fiú és a négy leányzó is túlélte a B variáció első 80 m gát versenyszámát, a szél azonban teljesen bezavart a távolugrásnál az összes szegedi versenyzőnél, így Diallo Alina után a többiek is betliztek egy keveset. "Jöttek a 300 méterek, ahol a lányok első futamát Vas Evelin meggyőző fölénnyel és egy kiváló egyéni csúccsal nyerte meg. Közben Niki és Réka egymást überelték versenyszámonként, a többiektől kissé elmaradva. A két fiú közül az országos bajnok
Kovács Gergelynél
éreztem némi hiányt, ennek a nagy meleg lehetett az oka. A lányok záró 800 méterénél Darabos Alizt kértem, hogy álljon előre, és segítve egy kicsit Evelint, fussanak, ahogy tudnak. A végén két titános leány állt a dobogón!" "A három kiváló leányeredmény mellett hozzá kell tennem, hogy a többiek is pontszerző helyeken végeztek a bajnokság második napján. Az első félévben három bajnokságon voltak érintettek a serdülők, amelyekről minden alkalommal, érmekkel tértünk haza Szegedre" - zárta beszámolóját Menyhárt Zoltán.
Eredmények:
Leány 13 hétpróba:
5. Diallo Alina 3169 pont
Leány 13 B verzió:
1. Vas Evelin 2106 pont 3. Darabos Aliz 2003 pont 8. Horváth Luca 1829 pont 11. Bodai Bernadett 1579pont
Leány 13 C verzió:
11. Kerekes Nikoletta 1125 pont 12. Erdős Réka 1083 pont
Fiú 13 B verzió:
8. Kovács Gergely 1759 pont 11. Bódis Gergő 1492 pont