Szakállat növesztettek a fiatalkorú határsértők

Nyolc határsértőt fogtak el az éjszaka folyamán a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei. Az ügy érdekessége, hogy az elfogottak közül heten fiatalkorúnak vallják magukat, pedig már igen dús szakállal rendelkeznek - áll a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei az éjszakai órákban azt észlelték, hogy sáros az ásotthalmi szeméttelepre felvezető út. A hátrahagyott nyomokat követve a kézi hőkamera segítségével a szeméttelep mögötti erdőben egy nyolc fős csoportra bukkantak. Közülük négyen afgánnak, míg szintén négyen pakisztáninak vallották magukat. Az ügy érdekessége, hogy heten azt mondták a rendőröknek, hogy még fiatalkorúak. Ennek némileg azonban ellentmond, hogy valamennyien igen dús szakállal rendelkeznek. Életkoruk orvosi megállapítása jelenleg is folyamatban van. Ellenük idegenrendészeti eljárás indult - áll a közleményben.