Atlétika: Montenegróban edzőtáboznak a Titánok + FOTÓK


A Titán TC ifjú atlétái Montenegróban vannak a héten. Menyhárt Zoltán atlétaedző beszámolója.
"Lassan egy hete leszünk kint, és adagoljuk rendesen a kilométereket a lábakba, de azért erre a versenyre odafigyeltünk a program tervezésénél. Péntekig technikai edzéseink lesznek, de a kilométereket sem fogjuk elhanyagolni. A résztávok egy 8 sávos rekortán pályán, míg a fartlek edzéseink a pálya közelében lévő erdőben vannak. A mai napon csak a versenyre koncentráltunk, így plusz edzés nem is volt. A környező országokból mindenfelől érkeztek atléták, így rendesen kiérdemelte a nemzetközi minősítést. Kiváló eredmények születtek dobó-, futó- és ugrószámokban, illetve azért mi is megtettünk mindent a jó eredmények érdekében. A férfi magasugrás győztese
Topic Dragutin
(1971) 225 cm-en jutott át másodikra, evvel az eredménnyel utazhat hatodik olimpiájára. A női 3000 m-t 9’09,74-el egy albán hölgy nyerte, míg a női súlylökést (18,25 m)
Márton Anita
(89) szegedi születésű olimpikonunk. Szakosztályunk fiataljai nagyszerűen teljesítettek minden versenyszámban, sőt fennállásunk első 4x100 m-es váltója is gond nélkül célba ért két nap gyakorlás után" - írta levelében
Menyhárt Zoltán
.
Eredmények:
Női 100m:
7. Kerekes Nikoletta (99) 14,18s (egyéni csúcs)
Női 200m:
2. Vas Evelin (99) 27,35s (egyéni csúcs)
Női 800m:
2. Vlocskó Noémi (91) 2’16,77 (egyéni csúcs) 5. Balogh Annabella (97) 2’29,78 (egyéni csúcs) 6. Darabos Aliz (99) 2’33,36 (egyéni csúcs)
Női 400m:
2. Vlocskó Noémi (91) 60,83s (egyéni csúcs)
Női 4x100m:
2. TITÁN TC SZEGED 53,57s (Darabos-Vas-Kerekes-Vlocskó)
Férfi 1500m:
10. Kopasz Donát (97) 4’43,40