Vízilabda: újabb hazai rangadó előtt a Beton


Kedden 17.15-től ismétlődik a magyarkupa-döntő, a Honvédot fogadja az A-Híd Szeged Beton VE az OB I küzdelmei során.
Váltott ritmusban vívja mérkőzéseit az OB I alapszakaszának vége felé az A-Híd Szeged Beton. A Partizan Beograd elleni óriási meccset követően a Pécs hazai és a BVSC idegenbeli legyőzésével hangolt a bajnokaspiráns szegedi pólócsapat a kedden 17.15-kor kezdődő Groupama Honvéd elleni derbire. A két gárda a szezon folyamán először rögtön a magyar kupa döntőjében ütközött meg, s három gólos hátrányból fordítva 9-8-ra diadalmaskodott
Vincze Balázs
együttese. A két gárda ősszel a bajnokságban is összecsapott, nem sokkal a kupadöntő után, akkor 8-6-ra bizonyultak jobbnak Molnár Tamásék Szivós Mártonéknál. Az említett
Szivós
egyébként vezeti a góllövőlistát, s biztosak lehetünk benne, a reváns vágya is fűteni fogja, hogy megerősítse pozícióját.
Online
Kiss Csabáék kedd délutáni összecsapását folyamatosan frissülő, online, szöveges közvetítésünk révén is figyelemmel kísérheti portálunkon kedden 17.15-től. Szurkoljon velünk a hazai csapat sikeréért!Persze, a hazaiakat sem kell félteni! Jóllehet igen fárasztó etap hajrájához érkezik a csapat - e szezonban a szegedieknél többet aligha vívott bármelyik magyar csapat is - az elért eredmények, mint a magyarkupa-győzelem, a bajnokságbeli szereplés, és a Bajnokok Ligájában a legjobb nyolc közé jutás, óriási lendületet biztosíthat a mieinknek az ilyen, nehezebb akadályok vételéhez is. Jó hír, hogy a Betonnál minden játékos egészséges, így a legerősebb összeállításban veheti fel a küzdelmet a Vincze-csapat. A tréner hétfőn két foglalkozást tart, videózással indul a hét, utána gimnasztika, majd két taktikai jellegű tréning szerepel a programban,
. A vendégeknek fontos minden pont, óriási verseny van ugyanis a 44 ponttal éllovas Szeged mögött: a Vasas és az Eger 41-41, a Honvéd 40, a Szolnok 39 egységgel áll. A rájátszás tekintetében nem mindegy ki hányadik helyen végez, s kivel kell megküzdenie a legjobb négy közé kerülésért, s hogy kinél lesz a pályaelőny - értelemszerűen az 1-4. helyezett lesz kedvezőbb helyzetben a két győzelemig tartó párharcok során. Nem mindegy ugyanis, hogy a fenti ötösből valamelyik közvetlen riválissal, vagy éppen a Debrecen, Fradi, Szentes trió valamelyikével kell megküzdeni. Ezért is fontos, hogy minél többen buzdítsák a csapatot a helyszínen, hiszen ahogy Vincze Balázs is fogalmazott a hazai Partizan-meccs után: "Langyos szurkolás mellett langyos játék várható, de komoly, velőtrázó buzdítás mellett pedig olyan meccsekre lehet számítani, amilyet a Partizannal vívtunk." A találkozót kedden 17.15-től rendezik az újszegedi sportuszodában. A belépő 1000 forintba kerül, 14 éven aluliak, és a nyugdíjasok azonban ingyenesen tekinthetik meg az összecsapást.