Ha én egyszer kinyitom a számat…
Salamon Bélát, a hazai kabaré egyik szülőatyját idézi meg Székhelyi József estje február 13-án a Reökben.
Székhelyi József a hazai kabaré egyik megteremtőjét, Salamon Bélát idézi meg február 13-án 19 órától. Murányi Péter, a színdarab írója szerint méltatlanul kevés szó esik erről a jelentős személyiségről, amin ideje változtatni.
„Életén keresztül egy olyan korszakot tudunk bemutatni, amelyben a kisember, a pesti kisember hosszú évtizedeken keresztül derült a másik pestin, aki sohasem változott, csak a kor változott meg körülötte, többször is” – vallja Murányi. “Egyetlen arca volt és álarcok helyett is ezt öltötte fel estéről, estére, ez ő maga volt, aki nagy adományozóként jókedvre derített olyan korban is – amikor lehetett -, amelyekben nem éppen a derű volt a meghatározó hangulat.”
Az estre – melynek rendezője is Székhelyi – jegyek már kaphatók a Reök jegyirodáján elővételben 1500, az előadás napján pedig 2000 forintért.














Kellemetlen lehet neköd, hogy honorárium helyött a falat nyalod itt állandóan, hegyitarkanagytinó!
De nem fizet,nyomorbeteg.Amíg ő a Reökben lép fel,te addig
kint bemetsz a lófarába,ria,ria Hungáriázni.Nektek,a magas
kultúra teremtőinek és fogyasztóinak arra van szükségetek.
Vidd magaddal Dr. Ph.D. Bádog Pince barátod és eszmetársad
is.
Ha ő fizetne érte, akkor se mennék.
Milyen rendhagyó művészi erények alapján kezeli a szegadma.hu ezt a sokszorosan levitézlett Himnusz-szakértőt? Ez a megélhetési művészbűnöző a nézősereg jelentős részét zsigerileg gyűlöli. Ezt több alkalommal bejelentette, illetve hangoztatta. Visszaesőként. Jutalmazunk, jutalmazunk?
ezt még beengedik szegedre?…
megint le akarja pofozni majd a közönség egyik idös tagját?