Labdarúgás: négyet gurított a "kis Videoton" a Szegednek

Bár az eredmény nem tükrözi a játék képét, mégis ismét vesztesen vonult le a Szeged 2011 a felcsúti akadémia pályájáról soron következő edzőmérkőzésén. A Videoton fiókcsapata 4-1-re verte Futó Tamás tanítványait.
Az első félidőben két tizenegyes padlóra küldte a Szegedet, és bár a védekezésben jól zártak, a támadásokban eredménytelennek bizonyultak. A második félidőben helyzetek tucatjait dolgozta ki a vendégcsapat. A gólszerzés továbbra is nehezen ment, és a szögletből, illetve a hátsó alakzatban egy rossz ütemű zárást követően újabb két találattal növelhették előnyüket a felcsúti akadémisták.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:
Videoton-Puskás Akadémia - Szeged 2011 4-1 (2-0)
Szeged 2011:
Trepák - Laczkó, Tóth, Toca, Radnai, Ulviczky, Podonyi, Folmer, Kis, Orosz, Sebestyén.
Cserék:
Belecan, Rézműves, Geiger, Borbély, Góman, Gahwagi.
Vezetőedző:
Futó Tamás.
Szegedi gólszerző:
B. Toca Futó Tamás:
"Az első félidőben két igencsak vitatható tizenegyest ítéltek ellenünk, ez megfogta játékosaimat. A második félidőben, bár jól dolgoztunk, két apróbb figyelmetlenségből ismét gólt kaptunk, mi pedig képtelenek voltunk a 7-8 helyzetünkből egynél többet beváltani. Az eredmény nem tükrözi a két csapat közti különbséget."
A Szeged 2011 következő edzőmérkőzését szombaton Sándorfalván 13 órakor játsza Tápé ellen.