A hivatalosan vasárnap kezdődő Házasság Hete rendezvénysorozat felütéseként csütörtök délután nyitották meg A házasság dicsérete, régi idők esküvői című kiállítást a Somogyi-könyvtárban.
A könyvtár helyismereti gyűjteménye és a Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteménye anyagából összeállított tárlatot Barna Gábor néprajzkutató, a szegedi egyetem Néprajzi és Antropológiai Tanszékének vezetője nyitotta meg.
A Teremtő partnereként
A jórészt szegedi vonatkozású, Csizmadia Edit és Kórász Mária könyvtárosok által válogatott tárgyaknak az a szerepe az egyén életében, hogy a nagyobb közösség előtt is megmutassák, az egyén társadalmi helyzetében, státuszában bekövetkezett változást, az átlépést pedig megkönnyítsék, azt szimbólumok segítségével kifejezzék – kezdte megnyitó gondolatait a professzor. Egyéni életünknek talán semmilyen más eseménye sincs annyira rítusokkal és jelképekkel körülvéve, mint az esküvő, a házasságkötés, a lakodalom. Nyilván azért, mert a házasság az élet forrása és beteljesedése, ahogy Bálint Sándor írja. A házasság által megalapozott családban az ember a Teremtő partnerévé, a teremtés aktív részesévé, az élet továbbadójává válik: óriási felelősség és lehetőség – hangsúlyozta Barna Gábor.
A házasság és a család intézménye ezért minden társadalomban védendő volt. Talán csak napjaink egyéni önzésbe süllyedt világa nem akarja ezt megérteni. A legtöbb lakodalmat egykor – itt Szegeden is – a farsangi időszakban kötötték azért, hogy ahogyan haladt tavasz felé a természet, úgy induljon el egy család élete is. Kirügyezzen és szárba szökkenjen – magyarázta a néprajzkutató.
A hűség embere
Nemcsak a paraszti lakodalmak, hanem a szegedi értelmiség is ötletesen élt az esküvői szertartások és szokások szimbolikus megjelenítésével. Emlékkönyvek, jegyeskönyvek, újságok, fényképek jól mutatják ezt: Pósa Lajos, Tömörkény István, Makó Lajos és Móra Ferenc számos újdonságot is behoztak az esküvői események és tárgyi szimbólumok közé.
Bálint Sándor nem csak kutatásaiban rögzítette a szegedi élet esküvővel kapcsolatos hagyományait, értékrendjét, hanem saját életével mutatta meg, milyen fontos számára a házasság – idézte fel Barna Gábor. “Bálint Sándor a hűség embere volt: házasságának érvénytelenítése után is visszafogadta feleségét és annak fiát. Egész életében segítette őket, beteg feleségét haláláig ápolta. Biztonsággal követhetjük az ő példáját” – fűzte hozzá a professzor. Végül a Házasság Hete programfüzetéből idézett: a szeretetben és hűségben megélt házasság hordozza a legnagyobb boldogságot, melyet férfi és nő együtt megélhet.
Megszólítók és megszólítottak
A Házasság Hete főszervezője, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Családpasztorációs Irodája immár harmadik alkalommal, partnerként fordult a könyvtárhoz, hogy a témához kapcsolódóan kincseiből rendezzen kiállítást, hogy minél szélesebb körben kapjon szót, hangot a házasság. “Minden évben szívesen tettünk eleget a kérésnek, hiszen lehetőségünk volt megmutatni régi könyveinket, folyóiratainkat, illetve most a helyismereti gyűjteményünk egy kis szeletét tárhatjuk látogatóink elé. Lehetőség ez arra is, hogy megerősítsük együttműködéseinket, és helyet teremtsünk partnereink értékeinek bemutatására: így a Móra Ferenc Múzeum néprajzi gyűjteményéből a témához kapcsolódó válogatást és Tolnay József magángyűjteményének családi ereklyéit is láthatják az érdeklődők” – mondta el a megnyitón Palánkainé Sebők Zsuzsanna, a bibliotéka igazgatója.
A Házasság Hete idén is előadásokkal, fórumbeszélgetéssel, talkshow-val, mozival, fiatalokat megszólító programokkal várja a hívőket és nem hívőket egyaránt február 12. és 19. között.
A rendezvénysorozat szeretné megszólítani mindazokat, akik még a házasság előtt állnak, akik még vagy már kételkednek, bizonytalanok és azokat is, akik már döntöttek mellette. Az alkalmak főszervezője idén is a Szeged-Csanádi Egyházmegye Családpasztorációs Irodája, de számos más felekezet és egyesület is támogatója és társszervezője a rendezvénynek.
Hallgassa meg Barna Gábor néprajzkutató megnyitójának egy részletét!
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.
Tekintse meg a Telin TV Házasság Hete-video-összeállítását!















azt ki merik állítani?…
kiállítottak egy sört?
Nekem is az asszony a legnagyobb boldogságom. Jobbra nyúlok ott is asszony, balra nyúlok ott is asszony. kell ennél nagyobb boldogság?….