Február 12. és 19. között idén is megszervezik a Házasság Hete rendezvénysorozatot, melyhez Szeged is változatos programokkal csatlakozik.
Idén egy Lackfi János költőtől származó idézetet választottak a Házasság Hete mottójául a szervezők: „Vágyni arra, ami a miénk!” A rendezvénysorozatra szeretettel várják mindazokat, akik még a házasság előtt állnak, akik még vagy már kételkednek, bizonytalanok és azokat is, akik már döntöttek mellette. Az alkalmak főszervezője idén is a Szeged-Csanádi Egyházmegye Családpasztorációs Irodája, de számos más felekezet és egyesület is támogatója és társszervezője a rendezvénynek.
A házasság szeretetközösség, mely erőt és védelmet ad; örömforrás, mely ugyanakkor az emberi élettel természetesen együtt járó kihívások leküzdésén át olyanná válik, mint a tűzben edzett arany, a legnemesebb fém – vallják a szervezők.
2012-ben negyedik alkalommal szeretnének rámutatni arra, hogy — minden ellenkező híreszteléssel szemben — a szeretetben és hűségben megélt házasság hordozza a legnagyobb boldogságot, melyet férfi és nő együtt megélhet. A Házasság Hetét számos országban több, mint egy évtizede ünneplik egyre nagyobb számban.
A rendezvénysorozat időpontja nemzetközileg, így hazánkban is a Házasság Világnapja köré szerveződik. A „Házasság Hete Szeged” programjairól további információ található a www.megujulva.hu, a www.hazassaghete.hu oldalakon és a Facebookon.
A programok felütésére már február 9-én sor kerül a Somogyi-könyvtárban egy, a régi idők esküvőit bemutató kamarakiállítással, melyet Barna Gábor néprajzkutató, a szegedi Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék vezetője nyit meg. Az ünnepélyes megnyitóra február 12-én kerül sor a dómban, a szentmisét Blanckenstein Miklós atya, az esztergomi szeminárium rektora mutatja be. Számos előadás, egy héten át tartó filmvetítések a Belvárosi moziban (a jegyek ára 500 forint), “alternatív Valentin-nap”, családterápiás műhely, “talk-show” várja az oda látogatókat. Február 14-én a Szegedi Nemzeti Színházban fórumbeszélgetést hallhatunk művészházasságokról, a meghívott vendégek: Pap Éva és Zsigmond Zoltán zongoraművész-házaspár, az SZTE Zeneművészeti Karának docensei.
Február 1-től internetes kvízjátékra is invitálják az érdeklődőket a www.megujulva.hu honlapon. A helyes megoldást beküldők között könyvet, CD-t, valamint mozijegyeket sorsolnak ki a Házasság Hete programsorozat keretében a Belvárosi moziban vetített filmek valamelyikére.
További részletek és részletes program ITT.
A rendezvénysorozat médiatámogatója a SZEGEDma.hu és a Telin TV.
















Sajnos a házasság intézménye az elmúlt évtizedben rengeteget erodálódott. Ebben a mai multikulturális és multinacionális világban csak a bűn és a fertő az érték.
GÉMES reklámot készít a műköröm gyártóknak a gyűrű is gagyi?
most váltam el…