Többféle híresztelés látott napvilágot arra nézve, hogy a megyei önkormányzat hány dolgozóval folytatja munkáját január elsejétől. Megtudtuk, a hivatal 26 fős létszámmal készül új feladataira.
A december 29-ei évzáró megyei közgyűlés végül napirendre sem vett 10-es pontjában az olvasható, hogy a megyei önkormányzatok konszolidációjáról szóló törvény szerint a kormánymegbízott nem köteles az átvett munkakörrel minden egyes munkatársat személy szerint átvenni.
A megyei önkormányzat honlapján az olvasható, hogy a megyei önkormányzatnak megállapodást kellett kötnie az átvevő szervekkel, vagyis a megyei kormányhivatallal és a GYEMSZI-vel. Erre azért van szükség, mert a változások kiterjednek a teljes intézményrendszerre, az önkormányzat hivatalára, a gazdasági társaságokra és alapítványokra, a folyamatban lévő ügyekre, az ingó és ingatlanvagyonra, továbbá a foglalkoztatotti körre is.
Az intézményekkel együtt automatikusan átkerültek azok munkavállalói is a kormányhivatalhoz, illetve kórházak esetén a GYEMSZI-hez. Ezen felül a hivatal munkatársainak feladatköre jelentősen megváltozik, foglalkoztatásuk megoszlik a szervezetek között. Az eddigi 87 helyett a Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatala 26 fős létszámmal készül az új feladataira.
A legnépesebb hivatala lesz a kormánymegbízott felügyeletével működő Megyei Intézményfenntartó Központnak lesz. A 48 munkatárs álláshelye mellett a megyei önkormányzat hivatalából oda kerül át 8 üres, vagyis betöltetlen álláshely is. A kormánymegbízott 35 munkatársat személy szerint is átvett, azonban 13 dolgozó személye ellen – a törvény által biztosított lehetősége alapján – kifogást emelt, így ezen 13 dolgozó álláshelyei is üresen kerülnek át.
A 13 főből 1 munkatárs időközben nyugdíjba vonult, 2 fő pedig próbaidő alatt volt foglalkoztatva. A további 10 dolgozó közül 3 fő foglalkoztatása várhatóan január első napjaiban megoldódik, 2 köztisztviselő pedig várhatóan februárban, illetve áprilisban szakismeretének megfelelő munkakörben tud elhelyezkedni. Két további munkavállaló nem fogadta el a számára kínált lehetőséget.














np nem tudom te mit látsz,de
én egy fotot se látok e cikknél…
4-es az mszp is az.
soma eddig talán volt dolguk?
manyika eddig is az volt,miért csak most vetted észre?
magyarul, egy kiüresedett és feladat nélküli sóhivatal lett a megye, ahol világítanak és fűtenek, a dologtalan de megfizetett emberekre.
A megyei képviselők és a maradék dolgozók miért kapják a fizetésüket, ha semmi dolguk nincsen?
Keretes, amit te hivatkozol az egy vicc”párt”.
tessék ezt olvasni:
http://dkkp.hu/2011/12/%E2%80%9Eezek-erositenek-minket-%E2%80%9D-%E2%80%93-ujevi-interju-gyulai-csaba-sandorral-a-dkkp-elnokevel/
T. Szerkesztő!
Amit fotóként mellékeltek a cikkhez, az a szegedi Városháza.
Legközelebb a Magyar Annáról szóló cikkhez tördeljenek be egy Angelina Joli képet….
A tudósítás elé,mellé rakott,a szegedi városházát ábrázoló
fotóval arra próbál utalni a szerző,hogy a megyei vagyon
államosításába beletartozik a szegedi városháza elkobzása
is ?