Sport

Vízilabda: rossz kezdés után Beton-biztos győzelem az Eger ellen + FOTÓK

2011. október 16., vasárnap
Vízilabda: rossz kezdés után Beton-biztos győzelem az Eger ellen + FOTÓK
Az első percekben mutatkozó hibákat követően küzdelmes, de sok hibával és kapufával tarkított mérkőzésen győzött a hazai csapat a vasárnapi rangadón a címvédő Eger ellen. A vízilabda-bajnokság egyik várva várt rangadójára került sor vasárnap este, mikor a Szeged Beton a ZF-Eger csapatát fogadta. Azt már a kezdés előtt lehetett tudni, igen küzdelmes találkozóra van kilátás, s ebben nem is kellett csalódniuk a kilátogató szurkolóknak. Különleges pikantériát is adott a meccsnek az a tény, hogy a vasárnapi Bajnokok Ligája-sorsolás szerint egy csoportban szerepel majd a Szegeddel a Vasas és a Partizan Beograd mellett az Eger is, ami pluszmotiváló tényező lehet mindkét oldal számára – bár erre valószínűleg nincsen szükségük. A mérkőzésen kezdetben a vendégek akarata érvényesült – kezdve azzal, hogy a felúszás után az egriek japán légiósa, Acusi Naganuma szerezte meg a labdát, s ezt a bravúrját egyébként még kétszer megismételte az összecsapáson -, hiszen előbb Bundschuh Erik lőtt átlövésgólt, majd Kiss Csaba, aztán a tavaly még az Egerrel bajnoki címet nyerő Hegedűs Gábor lövését védte a vendégek kapusa, Szécsi Zoltán, ráadásul hamarosan Bundschuh ismét villant, ezúttal egy centergóllal. A kezdeti sokkból szépen fokozatosan kezdtek kilábalni a Beton játékosai, és Somogyi Balázsbal alsó sarokba vágott kísérletével előbb felzárkóztak, majd még a negyed vége előtt, türelmes labdajáratás után Aaron Younger góljával ki is egyenlítettek a hazaiak (2-2).

Sorsoltak a BL-ben

Vasárnap kisorsolták a Bajnokok Ligája 16-os főtáblájának csoportjait Zágrábban. A magyar csapatoknak csak utazási szempontból volt szerencséjük, ugyanis bekövetkezett amitől tartani lehetett: a Szeged beton, a Vasas és az Eger egy csoportba került, ráadásnak negyedikként a címvédő Partizan Belgrádot is magkapták csapataink.
A folytatásban tovább javult a két gárda védekezése, s folyamatosan zárkózott fel a játékban a szegedi együttes. Bár az első veszélyes támadás ezúttal is az egrieké volt, ám Hosnyánszky Norbert lövése csak a kapufát találta el – az ellentámadás végén pedig Biros Péter csak szabálytalanul tudta megakadályozni Molnár Tamást a gólszerzésben, s az ötméterest Hegedűs értékesítette. A sors fintora, hogy rögtön ezt követően a másik kapu előtt is szabálytalanság történt, melyből Biros szerzett büntetőgólt. Ezt követően ismét a szegediek és Szécsi kapus pillanatai következtek, hiszen Török Béla és Turzai Gábor lövését is bravúrral védte a hálóőr, ráadásul ebben a periódusban volt még egy Kunac-kapufa is távolról. Ezt követően is felváltva forogtak veszélyben a kapuk, bár inkább a hazai együttes előtt kínálkoztak komolyabb gólszerzési lehetőségek – többek között Aljosa Kunacnak és Somogyinak volt még kapufája. A félidőben tehát 3-3-ra állt a meccs, s teljesen kiegyenlítetté váltak erőviszonyok. Ilyen szoros ütközet alkalmával sokat számít, ki tudja megszerezni (ismét) a vezető gólt, éppen ezért volt fontos, hogy ez Kiss Csabának sikerült akciógólból, ami által a 17. percben volt először hazai előny. A kapufák és a – sok esetben emberelőnyös szituációban is – kimaradt támadások után Lehmann István az emberfór első pillanataiban bevágta a labdát a kapuba, amivel már kétgólos előnyről számolt be az eredményjelző tábla. A következőkben még a kapufa is Vincze Balázs legénységének kedvezett: Hosnyánszkynak ezúttal sem volt szerencséje. A test-test elleni küzdelemben különösen nagy jelentősége volt Molnár Papesz góljának, s a gólszerző mellett Kunac is dicséretet érdemelt ebben a helyzetben, hiszen remek labdát adott. A negyed utolsó gólját még a Gerendás György edzette Eger szerezte Biros révén, aki saját csapattársát is meglepve passz helyett az átlövéssel próbálkozott. Be kell látni: látványos megoldás volt. Ezzel a záró tíz percet megelőzően 6-4-re alakult az eredmény, s ezáltal még viszonylag nyílt maradt a mérkőzés. A záró negyedben Török révén a Beton vezethette az első támadást – szinte már meg sem lepett senkit, hogy Molnár Papesz kísérlete a kapufán csattant. Két perccel a végső dudaszó elhangzása előtt Aaron Younger ismét villant, és a felső sarokba pattintott próbálkozása utat talált magának. Ezzel már háromra nőtt a két gárda közötti különbség, ami a játék képét is tekintve egészen tetemesnek tűnt. A harmadik negyedtől kezdődően a vendéglátók szándéka szerint alakultak az események, és ekkor már mind a védekezésük, mind pedig a támadás-befejezésük hatékonyabb volt, mint a bajnoki címvédőnek. Az utolsó percekben már csak az lehetett kérdés, hogy mi lesz a pontos végeredmény, de hamarosan ez is kiderült: Varga II. Zsolt – egyébként bravúros - átlövésgólja csak szépségtapasznak volt jó, hiszen ezzel együtt is 7-5-re nyert a Szeged az Eger ellen. A kezdetben jelentkező problémák után egyre meggyőzőbb játékkal és a higgadt, átgondolt támadásszövögetéseknek hála, megérdemelten nyert a Szeged, ami mindenképpen jó előjel a szezon elején.

Férfi vízilabda OB I, 4. forduló:

Szeged Beton - ZF-Eger 7-5 (2-2, 1-1, 3-1, 1-1) Szeged, újszegedi sportuszoda, 400 néző. Vezette: Juhász Gy., Vojvoda. Szeged Beton: Baksa – Juhász, Kiss Cs. 1, Hegedüs, Molnár T. 1, Török, Turzai. Csere: Juhász 1, Lehmann 1, Younger 2, Kunac, Bálint, Kayes, Somogyi 1. Vezetőedző: Vincze Balázs. Eger: Szécsi – Naganuma, Biros 2, Hosnyánszky, Mezei, Varga II. Zs. 1, Bundschuh 2. Csere: Lőrincz, Seman, Chilkó, Kovács G., Binder, Gerritse. Vezetőedző: Gerendás György. Gól - emberelőnyből: 7/2, ill. 7/2. Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Kovács G. (23') Vincze Balázs, a Szeged Beton vezetőedzője: „Nagyon örülünk a győzelemnek, ami véleményem szerint az elmúlt kéthónapnyi közös munka gyümölcse. Az első percek mindig nüanszokon szoktak múlni, az, hogy ma 0-2-ről kellett felállnunk, abból fakadt, hogy kihagytuk az első helyzeteinket, míg az Eger kihasználta az övéit. A jövőbe tekintve alakulhatott volna jobban is a Bajnokok Ligája-sorsolás, de számunkra mindenképpen célunk a továbbjutás.” Gerendás György, a ZF-Eger vezetőedzője: „Ha a meccset összességében akarom nézni, az a véleményem, hogy a Szeged semmivel sem alakított ki több helyzetet, mint mi, csak fejben jobban ott voltak. Számunkra csakis az a feladatunk, hogy koncentráljunk a helyzeteink kihasználására, ugyanis jó úton járunk, de ma az a csapat nyert, amelyik jobban élt a lehetőségeivel. Egyik csapat sem játszott jobban a másiknál, csak a Szeged nem hibázott. A BL-sorsolás egyetlen pozitívuma, hogy egy magyar csapat biztosan továbbjut, reméljük, mi leszünk azok!"

További eredmények:

BVSC-Zugló - Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 9-10 (3-3, 3-4, 2-2, 1-1) PVSK-Fűszért - Bodrogi Bau Szentesi CS&K Szentesi VK 12-7 (3-3, 2-2, 3-1, 4-1) OSC - TEVA-Vasas-Uniqa 4-20 (0-3, 3-4, 1-4, 0-9) Kaposvári VK - FTC-Fisher Klíma 3-12 (0-4, 1-2, 0-4, 2-2) Groupama-Honvéd - Debrecen Fujitsu 8-5 (2-3, 1-0, 1-0, 4-2)

A férfi vízilabda OB I jelenlegi állása:

#CsapatM.Gy.D.V.Lg.Kg.Gk.P.
1.Szeged Beton431-37231410
2.Szolnoki Dózsa–KÖZGÉP431-39291010
3.TEVA-Vasas-UNIQA33--5319349
4.Debrecen Fujitsu42-24025156
5.Groupama Honvéd22--2211116
6.ZF-Eger32-1272346
7.PVSK42-23644-86
8.BB-CS&K Szentes42-2423846
9.FTC-Fisher Klíma42-23537-26
10.Orvosegyetem SC4--42351-280
11.Kaposvári KK4--42257-310
12.BVSC-Zugló4--43049-19

Budai Levente

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.