Bulvár

Kábítószert szereztek a mentőktől

2011. október 26., szerda
Kábítószert szereztek a mentőktől

Ezer ampullányi, kábítószernek minősülő fájdalomcsillapító tűnt el az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) fővárosi Róbert Károly körúti telephelyéről, az ügyben feljelentést tettek és belső vizsgálatot indítottak - írta a Magyar Nemzet szerdán.

Az OMSZ a lapnak megerősítette a tényt, ám azt nem közölte, hogy pontosan milyen és mennyi gyógyszer tűnt el. A lap megjegyzi, hogy az ilyen szerek tárolásának rendkívül szigorú előírásai vannak, és az sem szokványos, hogy egy telephelyen ilyen mennyiségben álljanak rendelkezésre. A Róbert Károly körúton azért volt ennyi az ellopott gyógyszerből, mert ott állomásozik az OMSZ úgynevezett tömeges baleseti egysége. A Magyar Nemzet szerint a telephelyről más érték nem tűnt el, ezért vizsgálják azt is, hogy a mentőszolgálatos dolgozóknak milyen szerepük lehet az ügyben. A lapnak név nélkül nyilatkozó rendőrségi forrás szerint az eltűnt ampullák a feketepiacon darabonként több ezer forintot érnek, a vevőkört pedig leginkább a kábítószer-élvezők jelentik.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.